Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’88 (Budapest, 1988)
III. Levéltári munka - Pesti Lászlóné: A fővárosi levéltári könyvkötészet kialakulása és másfél évtizedes tevékenysége
Arra is emlékeztetni kell, hogy pl. egy filmet maximálisan 600-szor lehet leforgatni, továbbá, hogy magnetofonszalagok többszöri másolás és gyakori lejátszás következtében erősen elhasználódnak. Károsodás állati károkozók és mikroorganizmusok révén Az állati károkozók is mechanikus úton támadják meg és pusztitják el a levéltári anyagot. Rágcsáló állatok, mint patkányok és egerek szétszaggatják, elrágják és bepiszkítják a papirt, a pergament, a bőrt és a ragasztóanyagokat. A rovarok, például a csótányok, az ezüstrovarok, a termeszek, a könyvtetvek, a könyvkukacok, a darazsak, a hangyák és a molylepkék, táplálékukat a cellulózéból, csirizből, enyvből, keményítőből, zselatinból, pergamenből, bőrből vagy textiliákból szerzik meg, szintén nagy károsodást okozhatnak. A mikroorganizmusok által okozott károsodás szinte valamennyi levéltárban megtalálható. A legveszélyesebbek ezek között a penészgombák. Táplálékuk túlnyomórészt szénhidrátból áll, amelyet a papirból, enyvből és csirizből vonnak ki, úgyhogy a papir elveszti tartósságát, vékonnyá és szivacsossá válik, végül szétesik. Más mikroorganizmus-féleségek a pergamen fehérjeanyagánakkivonásával szerzik meg a karbonátokat és a nitrogént és ezáltal súlyos károsodásokat okoznak. A levéltári anyag veszélyeztetésének sokfélesége és kiterjedtsége arra" kötelezi a levéltárost, hogy ezeket a veszélyeket mindenre kiterjedő intézkedésekkel megelőzze és a lehetőségekhez képest elháritsa és ezáltal a károsodást kiküszöbölje. Ezt a colt szolgálja a raktárhigiénia, amely kedvező tárolási feltételek alkalmazását követeli meg. Az iratanyag megelőző védelmét szolgáló eljárás egyik alapvető eszköze a fertőtlenítés, melynek célja a különböző kórokozó tényezők megsemmisité-* se. A fertőtlenítés a levéltári anyagot főként az állati és növényi károkozóktól s zabád it ja meg. A károkozó tényezők kiküszöbölését leginkább a levéltári raktárak tisztán és szárazon tartásával érhetjük el. Az állati tényezők által okozott károkat kémiai eszközökkel, pl. érintési és lélegzeti mérgekkel, a növényi károkozókat, főként a különböző gombafajtákat ugyancsak kémiai eszközökkel, mint fertőtlenítő fürdetés, elgázositás vagy fizikai úton, pl. száraz vagy nedves hőhatás (forró levegő, vizgőz) vagy ultraviolett sugárzással küzdhetjük le. A levéltári iratvédelmi-technikai műhelyek célja a levéltári iratok keze-v lése, konzerválása, kötése és restaurálása, valamint az iratok másolása és sokszorosítása. A restauráló jellegű könyvkötés munkafolyamatai A könyvkötő, műhelyben a KOJAL által fertőtlenített kötetek kerülnek megmunkálásra. Feladatunk az évszázadok folyamán megrongálódott és a levéltári munkáknál nélkülözhetetlen mutató és számsorkönyvek, birósági jegyzőkönyvek ezen kivül a levéltárban őrzött egyedi könyvek rendbehozatala. A munkafolyamat kezdetekor a köteteket minden esetben ivekre szedjük szét, majd a lapok tisztitása, portalanítása következik. A szennyezettségi