Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’88 (Budapest, 1988)

II. Visszaemlékezések - Részletek Petri Miklós visszaemlékezéseiből

keztem a sebesültek mentésén, egy házban laktam Kotymán Istvánnéval, (ó is ott állt a sorban) Irma mondom szaladj haza a lakásomra, őnáluk volt a lakásom kulcsa. A lakásomon van egy nagy csomag kötszer, hozd el. A jugoszlávoknak gyűjtöttük a kötszert és a gyógyszereket s én két esetben le is vittem, egyszer Újvidékre, máskor Tékiára. Hozta a kötszert, kötöztem be ott a súlyosan sebesülteket, közben felismertek: ez és a Faával történt találkozásom késztetett arra engem, hogy le kell lépnem Kispestről. Markovits volt a századparancsnok, a Prónai különitménynek a parancsnoka. Bittmann István elvtárs vállalta, hogy beszél vele, kapcsolatot teremtettünk vele és azt mondtuk, hogy ha megtagadja a fölülró'l jött utasitás végrehajtását, akkor a szociáldemokrata párt megvédi őtet, hogy semmi büntetés nem lesz. Sajnos karácsony napján délben behivták őt a különitmény központba, motorkerékpárral ment és a villamos elütötte, meghalt. Azért mondom a karácsony estét, mert akkor mozgósítva voltunk, mert a szovjet csapatok a János kórházig érkeztek. Karácsony este oda akartak vinni bennünket, hogy ott utcai harcot provokáljunk. De az új főhadnagy, akit kiküldtek, az a Görgei zászlóaljnál volt, szervezés miatt. Onnan küldték ki őt, aki ugyancsak ellene volt az akciónak és én azzal ott mindjárt beszélgetni kezdtem. Azt mondom, ugye a Görgeiéktől jött. Sorakoztatott bennünket. Mire Kispest határához értünk, eltűnt mindenki, csak én maradtam ott. Kezet fogott velem, azt mondja menjek én is haza, ő is haza megy. Hát én nem mentem haza, nem mehettem haza, hanem a sógoromnak a húgáékhoz mentem, ott aludtam. Különböző helyeken aludtam és saját elhatározásomból jan. 4-én az aknamezőn keresztül, jól ismertem az utat - mert jártunk ki Vecsésre, kitapasztaltam, hol lehet átmenni, átmentem a szovjetekhez. Vecsés-Kertekaljai állomásnál, ott szöktem át, sikerült átmennem a szovjetekhez, ott elfogtak a Szincsán patak partján, és elvittek, nem tudom hova. Egy olyan borpince, kunyhó volt, ahol bor volt, meg káposzta, répa, meg krumpli. Oda vittek, és ott egy szovjet főhadnagy által hozott tolmácstól követeltem, hogy keressenek kapcsolatot Debrecennel és mondják meg a nevemet Rákosinak, hogy én itt vagyok, s hogy én Debrecenbe akarok menni. Már mi tudtunk róla, hogy Debrecenben megalakult az Ideiglenes kormány, mert a rádiót hallgattuk és az bemondta. Ez a főhadnagy kigúnyolt, én meg követeltem és megfogtam és megráztam. Es mondom neki, hogy nem tudod, hogy ki vagyok! Azt mondja na, szicsász. Akkor este, késő este jött oda egy őrnagy, és egy tolmács, aki azelőtt nem volt ott, a főhadnagy meg még egy szovjet őrnagy jött, tehát két őrnagy. Az egyik Őrnagy tiszta magyar nyelven megkérdezi, hogy ki vagyok én. Elmondom neki, hogy ifjúmunkás koromtól kezdve részt veszek a mozgalomba és, hogy a Rákosival le voltam zárva. Landler

4 ha élne, igazolhatna, Alpári

5 is ha élne, igazolhatna, mondom. Azt kérdezi: mint ifjúmunkás, hol volt? Mondom neki, hogy jártam Szabó Ervinnél

6

, hallgattam Somló Bódognak

7 az előadását, sőt mi több, mondom, el akartak vinni három hetes iskolára. Battyhányi Ervinnek

8 volt Bögöte községben egy iskolája, ahol Somló Bódog volt az iskola vezetője, politikai előadásokat tartottak az ifjúságnak. Mondom, oda el akartak vinni. Es akkor elkezdett kérdezni, hogy még kiket ismerek. Mondom, többek között Bolgár Eleknek

9 az előadását, nagyon szerettem hallgatni, mert nagyon népszerűen tudta a filozófiát velünk megértetni. Azt mondja, Bolgár Elek? Igen. Es ismerem Bolgár Eleket. Ismerem. És beszélgettünk. Őrnagy elvtárs, mondom, maga nagyon ismerős nekem, de ha katona ruha nem volna magán, akkor valószínűleg jobban megismerném. S akkor azt