Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’88 (Budapest, 1988)
II. Visszaemlékezések - Szemelvények Suhajda József visszaemlékezéseiből
sik oldalról egy nagy téglával, minket pedig ott az emberek már lökdöstek. Mi meg védtük a pártot. De ránk nem hallgattak. Azok viszont nem voltak ott, akiknek dönteni kellett, ez nagyon bántott. Ez nagyon veszélyes helyzet volt. Engem az izgatott legjobban, hogy az aktatáskámban egy bizalmas irat volt. Nem volt szabad, de hát nálam maradt, mert hirtelen kellett kimennem. Arra gondoltam, hogy ügy néz ki, hogy engem itt valószinüleg agyoncsapnak, de mi lesz a pártirattal, az nem kerülhet illetéktelen kezekbe. Ilyen volt akkor, nagyon szigorúan vették ezeket a dolgokat. A dolog lényege az, hogy nagyon sok csúnyaságot el kellett ott tűrnünk. Végül a munkások berontottak a pártirodába, és akkor jelentettük, hogy elfoglalták a pártirodát. Erre kiküldtek egy szakasz ÁVH-t. 23 Az ÁVH vezetó'je Péter Gábor is kijött. 24 Letépték a paroliját, minden. ... O azt mondta, hogy "a hétszentségit - a Horthy idó'ben maguk moccanni sem mertek, most pedig a néphatalom ellen emelnek kezet és betörték a pártirodát. Menjenek ki!" Nem mentek ki. "Menjenek ki, mert a pártirodát nem lehet elfoglalni!". Nem mentek. Erre az AVH-s katonáknak, akik bementek vele egy belső szobába, szuronyt szegezz-t vezényelt, és kiszoritották az embereket. Aztán az udvaron Péter Gábor beszédet mondott. Mondta ő is, hogy a kommunisták álljanak ki. A kommunisták nem álltak ki. Mert a kommunisták is vártak, őket is félrevezették. Ránk nem hallgattak, akik kompromisszumot ajánlottunk, ha már elkövették ezt az őrült hibát, hogy valaki igért. Ha nem igér, akkor nincs ilyen baj. De igért, a munkások meg hittek a szakszervezeti titkárnak. Ez lett a vége. Aztán elhangzottak ott olyan megjegyzések, az Államvédelmi Hatóság vezetője részéről, hogy aki pedig kezet emel az államvédelmistákra, az halál fia. Mondták, hogy nekünk semmi bajunk az államvédelmi hatósággal, minket becsaptak. Aztán eloszlott a nép, ma sem tudom... tiszta, világos dolog, mi ott ketten voltunk, védtük a pártot a testünkkel. Ránk nem hallgattak. 25 Lehet, hogy ez volt az oka, hogy egy év elteltével engem behívtak, talán azért, hogy nem tudtuk megakadályozni ezt a dolgot. Nem tudom. Lehet, hogy ez volt. De nekem jól jött a dolog. Azzal együtt, hogy én ott bent jól éreztem magam, bár kicsit megkötözve, mert nem valósulhatott meg sok minden, amelyek megoldásra vártak, amelyeket a kerületekből tömegesen hoztak fel az instruktorok. Mindenki rengeteget dolgozott, de a döntési jog kevés kézben összpontosult. Mindenesetre mondták, hogy változás lesz, az osztályvezető a BSZKRT-hoz megy vezérigazgatónak, téged pedig kiteszünk Óbudára, titkárnak. Ez 1952-ben történt, és 1952-től 1955. szept. l-ig voltam az óbudai Pártbizottság első titkára... ÖNÉLETRAJZ 1915-ben születtem Kaposszerdahelyen (Somogy megye) földmunkás szegényparaszt szülőktől, öten voltunk testvérek. Néhai anyám neve: Csanádi Teréz, apám neve: néhai Suhajda Pál, eredeti foglalkozása földműves szegényparaszt, majd múzeumi teremőr volt. 14 éves koromban uradalmi summás munkásként dolgoztam, majd cipész ipari tanuló lettem Kaposváron és 18 éves koromban szabadultam fel a szakmában. 1932-től 33-ig Fehér Ignác kaposvári cipésznél, majd 1933-34-ben Soós János és Hirschl István cipész mestereknél Somogycsurgón dolgoztam. 1934-től kezdve Budapesten Gyulai K. Józsefnél, Gyuris Sándornál majd a Kaszinó Cipőgyárban álltam alkalmazásban a VIII. ker.-ben a Tömő és a Dankó utcában, 1935-ig szintén a szakmámban. 1935-től egy évig operáció miatt beteg voltam, majd segédmunkásként a VIII. ker. Koszorú u. 30. sz. alatt Fischer Tükörgyárban dolgoztam. 1937-től kezdve újból a szakmába kerültem a Terri Cipőüzemben (VII. Dohány u.), 1938-ban pedig Lakatos Lajos Cipőüzemében a VIII. ker. Bacsó Béla u. (régen Németh utca) 30. sz. alatt.
