Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’88 (Budapest, 1988)

II. Visszaemlékezések - Részletek Csenik Ferencné visszaemlékezéseiből

gett történt, hogy életképesebb vállalatokat hozzanak létre. A hálózat az első időben megmaradt. A kerület lakossága szempontjából az összevonás problémát nem jelentett. A bolthálózat, a felvevő' helyek száma az elsó' idó'ben nem változott. A későbbiek során igen. Több vállalat kezdett foglalkozni a csökkent munkaképességűek termelésbe való bevonásával is, nem csak a tanácsi vállalatok. Azt hiszem, hogy éz még most is nagyon nagy gond és nincs is igazán ma sem megoldva. Tehát amikor a Kézműipari Vállalatot, amely kimondottan csökkent munkaképességűek foglalkoztatására jött létre és hulladékanyagot dolgozott fel, átszervezték és a továbbiakban teljesen eltérve eredeti profiljától új anyagot, terméket állitott elő és export feladatokat látott el, újra egy nagy űr keletkezett. Ekkor a tanácsok kényszerből létrehozták a szociális foglalkoztatókat, ahol csupán egy töredékét lehetett alkalmazni a csökkent munkaképességűeknek. A kereskedelmi hálózat szempontjából is ez volt a hőskor. Az átállás a kiskereskedelmi, magántulajdonosi kereskedelemről a teljesen más jellegű, államosított és később centralizált, tehát irányitott kereskedelmi hálózat kiépitése felé, szintén nem ment zökkenők nélkül. A kerületi tanácsokhoz kereskedelmi vállalatok abban az időben még nem tartoztak. A terület mindjárt fővárosi hatáskörbe került. Az V. ker. egyébként is kereskedelmi jellegű kerület volt, még a felszabadulás előttről. Ez a jellegzetessége az V. ker.-nek elég sokáig megmaradt. Azzal, hogy létrehozták az új kereskedelmi vállalatokat, a bolthálózat nem változott, tehát az államosítást követően megmaradt ugyanaz a bolthálózat. Az V. ker.-ben szétszórt, kis alapterületi üzletek voltak, új építkezésre a kerületben nem került sor. Egy-két nagyobb üzlet ugyan létesült, de azok az öszszevonásokkal jöttek létre. A hatáskör miatt a kereskedelem témája a kerületet különösebben nem érintette, de az emberek meg a tanácstagok is, nekünk rakták az asztalunkra mindig a problémákat, és ez természetes is. Mi az észrevételeket megpróbáltuk továbbítani. De a felelősség nem a mienk volt. A szakigazgatási osztályok állandó bizottságai is ebben az időben jöttek létre. A tanácstagok aktivitása, kötődése a tanácsrendszerhez, abban az időszakban mintha erősebb lett volna, mint most. Akit megválasztottak tanácstagnak, az nem csak kinyilatkoztatott, hanem valóban dolgozott is. Rendkivül aktivan működtek abban az időben az állandó bizottságok is. Szorosan, kimondottan szorosan kapcsolódtak a szakigazgatási osztályokhoz. Miután a tanácstagoknak a lakossággal, a lakóbizottságokkal akkor még sokkal erőteljesebb kapcsolataik voltak, a bizottságok nagyon aktivan dolgoztak, és a szakigazgatás által kért szempontok alapján készitették elő szakterületükhöz illően azokat a javaslatokat, amit a VB elé terjesztettek. Nagyon sok helyszíni tapasztalatszerzés volt akkor a bizottságok részéről. Csak tanácstagok lehettek a bizottság tagjai. Voltak szakemberek is a tanácsi bizottságokban, albizottságokban, elég sok albizottság működött akkor, s bárkit, akit a bizottság jónak tartott, bevonhattak a munkába és részt vehetett az üléseken. Szóval abban az időszakban szerintem a bizottságok működtek talán a legjobban. Egy-egy szakterület nagyon jó ismerőjévé váltak azáltal, hogy rendkivül aktivan részt vettek a munkában. És jobban kötődtek egy-egy területhez. A minisztériumokkal való tanácsi kapcsolatot illetően 1950-1954-ig gyakorlatilag egy olyan szemlélet volt, hogy a magán kezdeményezést, a magánszektort teljesen vissza kell szoritani. A másik oldalon létrejöttek az állami szervek, a vállalatok, a szövetkezetek. Az állami vállalatok és a szövetkezetek nem tudták megoldani sem a lakosság ellátásában jelentkező gondokat, sem nem fejlődtek olyan erőteljesen mint ahogy az igények nőttek. Igy keletkezett egy ür