Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’88 (Budapest, 1988)

I. Tanulmányok - Kresalek Gábor: Adalékok a magyarországi munkaversenyek kezdetéhez 1945-1948

Összegzés Az 1948. előtti versenyek bár nem tudtak országos méretüekké fejlődni, megmutatták, hogy a magyar dolgozók részben anyagi helyzetük javítása, részben a sürgető közösségi feladatok elvégzése kapcsán nem idegenkednek a munkaversenyben való részvételtől. Kiderült, hogy a mozgalmaktól, ha az egyéni és közösségi érdekek megfelelő összehangolása megtörténik, bizonyos eredmények várhatók. A versenyekben természetesen a legaktívabbak, a legkreativabbak, a legnagyobb munkabírással rendelkezők vettek részt. Abból, hogy részleges sikerek jelentkeztek az egyes kampányok után, a vezetés azt a következtetést vonta le, hogy a munkaverseny reális alapja lehet a Hároméves Terv gyorsabb megvalósításának. Ugy vélték, a feladat nem más, mint a regionális versenyek országossá tétele. Mivel az 1948 előtti mozgalmaknak csak egyik arculatát látva a közösségi célokért való egyéni érdekektől mentes kiállást feltételeztek, ezért az uj versenyek szervezésekor nem számoltak olyan ellentmondásos elemekkel, melyek némi előrelátással kiküszöbölhetők lettek volna. Alapvetően két tényezőt nem vettek figyelembe. Ezek egyike az, hogy a versenyekben való részvétel fő motivációja nem az "öntudat", hanem a személyes érdek volt. A másik pedig hogy ha a versenyzés kötelezővé válik, akkor éppen a verseny-jelleg vész el. A küzdelem komolytalan lesz, a többletmunka reális értéke nem éri el a várt szintet. Az ideologikus, voluntarista szemlélet vezetett az elvárások és az elért eredmények közötti ellentétekhez. Ennek oka nem más, mint, hogy a közvetlen szervezők sem gazdasági, sem politikusi minőségükben nem voltak szakembernek tekinthetők. Zárt ajtók mögötti tanácskozásaikon hiába hangoztatták, hogy a versenyeket meg kell szervezni - hiszen nem biztak a dolgozókban - erre a feladatra képtelenek voltak. Ugy vélték, hogy a hangzatos szólamok, a mélyen bizonyára csak kevés embert érintő propaganda elég lesz ahhoz, hogy a versenyzők önérdekeiket félretéve csak a Hároméves Terv megvalósításáért fáradozzanak. Az emberek tudata azonban nem változtatható meg egyik pillanatról a másikra, tehát a versenyzők többsége legalább annyira fontosnak tartotta egyéni érdekeit, mint a közösségieket. A munkások - bizonyos fokig ők is félreértve a vezetés ajánlásait - nem mint a szocialista munka hősei, hanem mint a gazdaság törvényeire reagáló egyedek működtek. Elfogadták a munkaverseny kínálta lehetőségeket és ki-ki igényei szerint igyekezett élni velük. Akit a társadalmi mobilitás lehetősége ragadott meg, igyekezett elérni az élmunkás címet, hiszen tapasztalhatta, hogy környezetében az élmunkásokat kiemelték, fontos gazdasági és politikai funkciókba helyezték. Akit a többlet kereset lehetősége érintett meg, bérmunkásként viszonyult a helyzethez. A többlet termelésért többlet bért, egyéb juttatásokat (lakás, kulturális kedvezmények) várt el. Ezt a törekvését minden lehetséges módon, önmaga túlhajszolásával, újítással, pontatlan munkával, vagy esetleg normalazitással próbálta megvalósítani. A vezetés erre a jelenségre csak negativ módon válaszolhatott. A "szabadverseny" láttán veszélyben érezhette a politika és az ideológia primátusát, melynek súlya pedig a társadalmat átalakító tervekben még a gazdasági kényszernél is nagyobb volt. Nem véletlen az a napi megnyilatkozásokban, jegyzőkönyvekben is tettenérhető szovjet tipúsú militáns hangvétel, mely a munkát harcnak, a munkaterületeket frontnak, a jól dolgozókat hősöknek nevezte. Ebből a világot a harc során átformáló ideológiából következett a munkaversenyek egyik legdöntőbb mozgatórugója, mégpedig az, hogy a munka az ember