Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’88 (Budapest, 1988)

I. Tanulmányok - Kresalek Gábor: Adalékok a magyarországi munkaversenyek kezdetéhez 1945-1948

szerint kitűzött, meghatározott időtartamra szóló többiettetj

esités. Nem folyamatos túlhajszoltság, hanem reális időn belül elvégezhető feladatok megvaiósitása. De 1948-ban a munkaversenyeket már munkamódszernek tekintették. Nem egyszeri célok elérését tűzték ki, hanem a termelés folyamatos részeként működtek. A bennük való részvétel szinte kötelezővé vált. Ily módon az indulók köre kiszélesedett. Most már nem csak a legjobbak, hanem szinte mindenki versenyzett. Ugyanakkor az élmunkás cim elérése anyagi és egyéb előnyökkel járt. Az 1948-ra teljesen átpolitizálódott világban azonban az élmunkássá válásnak a munkateljesítményen kivül politikai kritériumai is voltak. A politikai tényező nemcsak a kiválasztáskor működött, áthatotta a versenyek egészét. Az egyéni érdekek kezdeti látszólagos túltengését - némi bizonytalanság után - a vezetés a versenyek ideologikussá tételével kompenzálta. Az egyéni és csoport versenyzés mellett (az utóbbi végső soron közelebb állt az egyéni versenyzéshez) elindult a brigádmozgalom. Az élmunkásokat némi politikai képzés után olyan piedesztálra emelték, ahol példaképpé, a mindennapi embertől elszakadt hősökké váltak. Olyanokká,* akiknek természetes életműködése éppen úgy más, mint munkavégzési tempója. A verseny 1948-tól kezdve és később egyre fokozódó mértékben irreális célokat tűzött ki. Megszűnt a szó igazi értelmében vetélkedés lenni, hiszen ahol mindenki résztvevő, győztes azonban már csak néhány privilegizált kiemelt lehet, a felmutatott teljesítmények emberfelettiek (lásd Pióker Ignác esetét, aki 1953-ban már az 1956-os tervét teljesítette), ott már nem versenyről, hanem egy ideológiailag kívülről irányított, a teljesítményeket az aktivitást külső erőkkel fokozó, felülről szervezett mozgalomról beszélhetünk. Az 1948-53 közötti munkaversenyekre pontosan ezek az elemek, a képtelen százalékok, és a versenyek túlméretezett propagandája volt jellemző. Az 1953 júniusi fordulat után a munkaversenyek intenzitása és propagandája csökkent, kezdtek visszatérni a reálisan elérhető eredményekhez, ám ezek taglalása egy következő dolgozat tárgya. 1945 és 1948 között gazdasági, gazdaságpolitikai értelemben is jelentős különbségek vannak. Bár a két évben és a közöttük eltelt időszakban egyaránt irányított gazdaságról beszélhetünk, mind a tulajdonviszonyok, mind a gazdasági (politikai) vezetés előtt álló feladatok merőben mások. Az 1945-től 1948ig tartó években sajátos helyzetet teremtett a magántőke jelenléte. A romokban heverő ország, az újjáépítés szükségessége központilag irányított, állami gazdaságirányítást igényelt. Ebben a döntő, meghatározó szerepet a MKP követelte magának. Stratégiájában szüksége volt - különösen a kezdetekben - a tőkések támogatására, hiszen a magánvagyonok nélkül képtelen lett volna a termelés beindítására, a háborús pusztítás nyomainak felszámolására. Márpedig a gazdasági sikerekre nagy szüksége volt az MKP-nak, hiszen a hatalom megszerzéséért folytatott harcban az e téren felmutatott eredményeknek döntő súlyuk volt. A hierarchizált, irányított gazdaság, a tervgazdálkodás koncepciója nem 1945 után merült fel először a magyar gazdaság történetében. A harmincas évek második felében történtek már kísérletek a liberális gazdaságpolitika helyett, - melynek intézményrendszerében az állami- és magánszféra közé független munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek iktatódtak, és a köztük való közlekedést a törvények szabta tág keretek között az alkuforma jellemezte - az olasz minta szerinti korporativ gazdaságideológia adaptálására. A kor-