Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’88 (Budapest, 1988)
I. Tanulmányok - Herczeg Etelka: A fővárosi alkalmazottak betegbiztosítása és a Segítőalap története 1885-1949
emelkedett a korszak folyamán az 1929. évi szint fölé. Az ezrelékes jövedelem emelkedésének a magyarázata az, ^hogy 1941. jan. 1-tó'l nem egy, hanem két és fél ezrelék a levonás. E bevételi többlettel szemben a szolgáltatások is kiterjedtek, mert azt a családalapítási kölcsön és a családonkénti üdültetés költségeinek fedezésére emelte fel a közgyűlés. A járulékjövedelem emelkedése is csak látszólagos, mert a taglétszám szintén nagy mértékben, sót a nagyobb mértékben emelkedett, mint a járulékjövedelem. Ez akkor látható leginkább, ha kiszámítjuk az egy tagra eső járulékjövedelmet. Ez 1928-ban az egy tagra eső járulékjövedelem 157.79 P volt, mig 1941-ben 133.82 P. Az 1947-ben befolyt járulékjövedelemből a Segitó'alap csak 8%-ot fordított a tagok egészségügyi és családvédelmi ellátására. A fennmaradó 4, ill. 2%-os járulékjövedelmet az újjáépítésre fordította. A 8%-os járulékjövedelmet alapulvéve 1947-ben az egy tagra eső járulékjövedelem 355.45 Ft volt. Az egy tagra eső járulékjövedelem 1936 után tehát nem emelkedett és 1941-ben csak az 1931. évi mértéket érte el annak ellenére, hogy 1941-ben az illetmények már nemcsak elérték a fizetéscsökkentés előtti szinvonalat, hanem azt meg is haladták. A járulékjövedelem aránylagos csökkenésének az a magyarázata, hogy a Segitőalapnak 1936 után több kisfizetésű tagja volt, mint 1928-ban. A Segitó'alap szolgáltatásainak költségei a következőképpen alakultak: (lásd a 111. oldal táblázatát). A táblázat szerint a kiadások között első helyen áll a kezelőorvosi tiszteletdíj, utána következik a gyógyszerellátás és a kórházi ápolás költsége. A Segitó'alap orvosi költségeinek egy tagra eső' része állandó emelkedést mutat. Ugyanis 1929-ben az orvosi költség (kezelőorvosi, szakorvosi, szakvizsgálatokat végző orvosi és kórházi orvosi költségek) egy tagra eső része 35.32 P volt, 1935ben 44.29 P, 1941-ben már 49.32 P, 1947-ben 115.81 Ft. A többi kiadás egy tagra eső része 1935-től kezdve nem mutat nagy ingadozást. Összehasonlítva a többi betegjóléti intézménnyel a Segitőalapnál a gyógyszerköltség aránytalanul magas volt. Szolgáltatások A Segitőalapról szóló 374/1940.kgy. sz. szabályrendelet szerint a Segitó'alap célja "meglévő és jövőben szerzendő vagyonának és jövedelmének felhasználásával az igényjogosultak betegsegélyezési és egészségvédelmi, családvédelmi, valamint gazdasági érdekeinek megvédése és előmozdítása." A Segitó'alap szolgáltatásai ennek alapján három csoportba sorolhatók. E három csoport: betegsegélyezés és egészségvédelem, családvédelem és gazdasági támogatás. A Segitó'alap kedvezményeinek és szolgáltatásainak ismertetése a fenti csoportosításban alább következik; A) Betegsegélyezés és egészségvédelem Az orvosi gyógykezelés kedvezménye a kezelő- (házi) orvos, szakorvos, laboratóriumi, röntgen és fizikoterápiás szakvizsgálatok, illetve kezelések igénybevételére terjedt ki. Az igényjogosultak e csoportokba eső gyógykezelését a központi igazgató által összeállított névsorokba felvett orvosok végezték. A tag a névsorból szabadon választhatta orvosát. A kezelő- (házi) orvosi névsorba fel—