Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)

II. Tanulmányok - Benda Gyula: Budapest társadalma 1945-1970

ros még számottevő munkaerő-tartalékkal rendelkezett. Ennek, a megfelelő munkaalkalmak hiányában nem dolgozó munkaképes korú lakosságnak többségét a háztartásbeli nők jelentették. 1949 után a fővárosban — ezen belül elsősorban az. iparban — új munkaalkalmak teremtésével az alkalmazásban nem álló munkaképes korú nők száma, illetve aránya fokozatosan csökkent. 1960 elején a munkaképes korú női lakosság több mint 2/3-a, 1970-elején pedig több mint 3/4-e volt aktív kereső. A női munkaerők többsége az iparban helyezkedett el. Az iparban munkába álló munkaerőnek 1949 — 1960 között 7/10-e volt nő, a következő 10 év alatti ipari létszámnövekedés pedig teljes egészében a női munkaerők számának növekedéséből származott."

51 Mindkét tendenciának — az öregkornak arányának növekedése és a nők munkába állása — fontos társadalmi következményei vannak. Az aktív keresők foglalkozási szerkezetét vizsgálva, először a jelenlegi statisztikai gyakorlatban alapvető megkülönböztetést, a fizikai és szellemi foglalkozások arányának alakulását kísérjük figyelemmel. A fizikai és szellemi foglalkozások elkülönülése és az egyes foglalkozások minősítése maga is társadalmi termék. A fizikai és szellemi munkavégzés a legtöbb munkakörben nem válik szét teljesen, egyes foglalkozásoknál sokkal döntőbb az a tény, hogy az irodai munkák hagyományosan szelleminek minősülnek, az üzemekben végzett tevékenység pedig fizikainak. 1930 óta a fizikai dolgozók száma 21,2%-kal nőtt, a szellemi foglalkozásúaké viszont 249,9%-kal. Ez a tendencia a budapesti iparosítással.továbbá az igazgatási, tudományos és kulturális központ jelleg erősödésével szorosan összefügg. Az 1939 utáni, majd az 1949 utáni ipari fellendülés még nagymértékben növelte a fizikai dolgozók számát is, de a szellemi dolgozók növekedése már ekkor is gyorsabb volt. Természetesen figyelembe kell venni az önállók számát is. Budapesten az önálló iparosok, kereskedők, szabadfoglalkozású értelmiségiek száma a két világháború között 110—130 ezer körül mozgott, 1949-ben ennél már valamivel alacsonyabb, majd hirtelen lezuhan a számuk. A gazdaságpolitikai változásoknak megfelelően a budapesti kisiparosok és kiskereskedők száma az 50-es évek elején erősen ingadozik, majd a korábbinál jóval alacsonyabb szinten stabilizálódik (1960-ban 38 ezer, 1970-ben 24 ezer). Az önállók kategóriája természetesen igen heterogén, de a két világháború között is túlnyomó többsége egyedül, vagy egy-két segéddel dolgozó iparos, kereskedő volt. Ez a többségben levő réteg az 1950-es években szövetkezeti tag vagy gyári munkás lett, azaz a fizikai dolgozók közé került. Az önálló értelmiségiek pedig nagyrészt alkalmazottá váltak. A fizikai foglalkozásúakon belül is jellegzetesen eltér a férfiak és nők számának változása. A férfiak létszáma 1941-ben a legmagasabb, 1949-re lecsökken és utána csak mérsékelten emelkedik (13%) 1960-ig. Ha figyelembe vesszük az önállók egy részének fizikai dolgozóvá válását, akkor a férfiaknál szinte változatlan mértékű maradt a fizikai dolgozók csoportja. A nők esetében viszont 1949 után igen gyors a fizikai foglalkozásúak számának emelkedése. 1960 után a fizikai foglalkozásúak száma csökkenésnek indult, és ez egyformánjelentkezik mindkét nemnél. Ennek alapján megállapítható, hogy az 1960-as évek elejéig jellemző ugyan a fizikai foglalkozásúak számának növekedése, de ez a 30-as évek végén elsősorban a férfi munkaerő gyarapodásából fakad, 1949 után azonban már elsősorban a nők munkába állásából. A fizikai és szellemi munka társadalmi különbségeket is szül, hasonlóan szerepe van a társadalmi rétegződésben annak a gazdasági ágazat jellegének, amelyben az aktív kereső dolgozik. Az ipar teremtette munkakörülmények különböznek az építőipar szabad ég alatti munkahelyeitől, vagy a kereskedelmi dolgozók boltjaitól. Az 1950-es években jelentősen nőtt az iparban, építőiparban foglalkoztatottak száma és súlya, majd 1960 után a számbeli emelkedés ellenére valamit csökkent az iparban dolgozók aránya. Az iparban a nők aránya az 1949. évi 32,6%-ról 46,6%-ra emelkedett,