Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)

III. Dokumentumok és visszaemlékezések - Részletek Goda Gábor visszaemlékezéseiből

Bakács rettentő méltóságteljesen, én vidám hangulatban csináltam ezt a dolgot és nem teljes meggyőződéssel. Tudniillik én azt kérdeztem magamtól, hogy ehelyett mi lesz? Ehelyett nyilván ugyanez lesz, minden orvosi felügyelet nélkül. Hát azt hiszem ezzel itt is tartunk körülbelül. ... Biztos, hogy a bordélyház nem egy szocialista intézmény, ez kétségtelen, csak nem tudom, hogy hogyan kellett volna megoldani és semmiféle érdemleges segítséget nem kapott az ember az orvosi testületektől. Engem nem a politikai része érdekelt csupán ebből a dologból, hanem a szakmai része is. Elképzelhető, hogy orvosilag úgy oldják meg, hogy bizonyos formák közt azért egy felügyelet marad. Csak mondom azokat a témákat, amikről úgy beszélnek, mintha azok nem volnának fontosak. A cirkusznak az átépítése, rendbehozatala, igazi európai szintre való emelése is pl. ilyen. Ezek azért voltak fontosak, mert egy szezonban a vursliban és az Angol Parkban, illetve Vidám Parkban hárommillió négyszázezer embert számláltunk. Es 3 400 000 ember, az egy főváros kulturális tevékenységében olyan mennyiség, amellyel nem számolni és nem odafigyelni lehetetlen. Kinevettek a szó szoros értelmében, amikor én ezeknek a községesítését javasoltam, de egyben úgy, hogy rögtön kezdjünk el egy építkezést is. Amikor odakerültem a fővároshoz, az Angol Parkban vasszéken egy néger bábu ült egy higanyoszlop alatt, és az volt a pofozó bábu. S mikor ez ellen mi kifogást emeltünk, akkor egy amerikait ültettek oda, egy amerikai zászlóval, azt kellett pofozni. Hát én ezt sem tartottam, hogy így mondjam, egy megfelelő politikai irányelvnek... (...) Nekem is megvolt a magam trükkje, ez az igazság. Én egy kedves ember voltam, és csak valahol a folyosó másik oldalán derült ki, hogy azért átejtettem egy pár dologban a partnert, ott ahol én szükségesnek tartottam. Mert valahogy eltréfáltam a dolgokat, elvicceltem a dolgokat és így tovább. De például egy művészt biztos, hogy nem csaptam volna be semmivel. Megrendeltek Rákosi 60. születésnapjára 12 magyar festőnél egy olyan Rákosi-portrét, amelyen ő a szónoki emelvényen áll, és legyen a képen egy katona, egy búzakalászos anya a gyermekkel, és legyen rajta egy értelmiségi figura. Akkor én 12 embert kiválasztottam és ezek^ közül egyetlen egyhez mentem el, Bartha László festőhöz, megnézni, hogy mit csinál. Ült nagyon szomorúan, mert azoknak, akik ezen a pályázaton részt vettek, kifizettünk egy bizonyos összeget. A képek a pártközpont számára készültek, hogy aztán hova tették volna, nem tudom. Néztem a Bartha képét és azt mondom, hogy kérlek szépen, jó. Azt mondja,ugye borzasztó?! Mondom nézd, ebben az a baj, hogy nincs nyaka Rákosinak. Azt mondja, hát ne haragudj, nincs nyaka. Mondom, hát hazudj neki egy nyakat. Mondom, hogy áll az emelvényen? Az álláig ér az emelvény, ezt nem lehet így. Én mit csináljak? - kérdezte tőlem. Mondom, nézd: a pártnak sokkal több haszna van abból, hogy ha szép képet festesz, amihez igazi gusztusod van. Ha megkérdeznek, hol a kép, majd azt mondom, még nem jött meg eddig. Szóval ezzel azt akarom kifejezni, hogy azért a jó kulturpolitikusok nem erőszakoltak nem megoldható képzőművészeti kérdéseket a festőkre. Az említett tizenkét festőnek megmondtam, hogy ez a párt kérése. És akkor aztán egyszercsak kaptam egy telefont, hogy megfestette Rákosi portréját egy festő, Csáky-Maronyák. Jól megcsinálta, Íróasztalánál ül Rákosi. Ezután már nem kérdezték a többit, én sem szóltam. Szóval ha már megbíztak ennek az ügyosztálynak a vezetésével, azt én abszolút komolyan vettem, és komolyan csináltam. De én azért nem tartottam mindent hasznosnak és jónak, úgy, ahogy mások elképzelték. Tehát a legnehezebb helyzetben is valaki megtarthatja a korrektségét, és a művészi, erkölcsi, közigazgatási tisztességet is. Még a legnehezebb helyzetben is. Ez az én tapasztalatom. És azért van az, hogy én egy napon, tulajdonképpen éreztem azt, hogy én nem tudom ezt az egészet már csinálni, mert nem helyes dolgokat kérnek. Nem olyan dolgokat, kérnek, amiből haszna van a pártnak. Mert azt kérték, hogy fessenek Sztálin portrékat. A becsületes festők közül egy festett olyan portrét,