Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)

III. Dokumentumok és visszaemlékezések - Gáspár Ferenc — Szabó Klára: Adalékok a főváros lakóinak 1955. évi közhangulatáról

A boltok forgalma az elmúlt héten élénk volt. Hús, húsféleség és burgonya kivételével az ellátás kielégítő volt. A sertéshús árusítása esetén a boltok előtt hosszú sorok keletkeztek, verekedések, botrányok napirenden vannak. Több helyről felvetették ismételten azt a kér­dést, nem lehetne-e valamilyen módon korlátozni a vásárlást, mert napirenden van, hogy egy-egy személy 3-5 kg húst is vásárol. Határozott utasítást kellene adni a húsboltok dolgozóinak, hogy csak meghatározott mennyiségű húst mérjenek egy-egy személynek. A IV. kerületből panasz érkezett a marhahús minőségére. A II. kerület Bem József utcai húsboltban, ahol betegeknek borjúhúst mérnek, hosszú sorok állnak mindig sorba, és elé­gedetlen hangok hallatszanak amiatt, hogy beteg embereknek órák hosszat kell sorba állni a húsért. A tejellátás területén is zavarok voltak az elmúlt héten. A boltok nem kapták meg a megrendelt mennyiséget. Az V. kerület Királyi Pál utcai és Nagy Sándor utcai tejboltokba többször későn érkezett a gyermektej. A II. kerületből panaszkodnak, hogy a délután nyitvatartó üzletekbe is már reggel kiszállítják a tejet, és órákon keresztül a napon meleg­szik az áru, minek következtében a forraláskor összemegy. A VI. kerületből írják, hogy már olyan hangok hallatszanak, hogy „mostmár tejet sem lehet kapni, ezután úgy látszik jön a többi élelmiszer is." Több helyről érkezett panasz a kenyér minősége ellen. így sok panasz érkezett az Ürömi utcai 209. számú üzem, a VI. ker. Rózsa Ferenc utcai és Ó utcai üzem kenyere ellen. A VII. kerületben amiatt panaszkodnak, hogy a péksütemények nagyon aprók. A XX. kerületben amiatt panaszkodnak, hogy a kenyér másnapra nyúlós, ragacsos lesz. A XI. ker. Somlói úti KÖZÉRT egyik nap egyáltalában nem kapott kenyeret. A XVII. ker. Rákoshegyre 12-én csak délben szállították ki a kenyeret. Itt kell megjegyeznem, hogy sok a panasz a 4,60-as lisztre is. Ennek következtében a 7,- Ft-os liszt forgalma emelkedett. A IV. kerületből jelentik, hogy a piaci kereskedők nem járnak le vidékre vásárolni, mert több alkalommal a megvásárolt árujukat a feladás előtt elkobozták. A XIII. ker. piaci ellenőrzései során 50 kupecet lepleztek le, akik ellen az eljárást megindították. A XV. és a XVIII. kerület jelenti, hogy kevés a szikvíz. A XV. kerületi Gyermekétkeztetési Vállalat konyhájában az ellenőrzés során olyan egészségügyi hiányosságokat állapítottak meg, hogy szükségesnek tartanák a konyha be­zárását, mert a jelenlegi helyzet 1200 gyermek egészségét veszélyezteti. A IV. kerületben a vendéglátóipari üzemekben az ellenőrzés során megállapították, hogy a mellékhelyiségek piszkodak, az Árpád sörözőben a szeszesital szeszfoka alacso­nyabb volt, mint amennyi az üvegen fel volt tüntetve. 1955. V. 24. Lakás, építés A XI. kerületi Lakásosztályon állandósulnak a hangos jelenetek, mert a felek gorombák és erőszakosak. Ehhez nagymértékben hozzájárul az, hogy az újonnan épülő lakások fe­lett a különböző minisztériumok diszponálnak 25 és ezért az ezekre vonatkozó kérelmek­kel a feleket elutasítják. Ugyanakkor a minisztériumok visszaküldik a feleket a tanácshoz, hogy ott döntenek a lakások kiutalásáról. Ez a tanácsok lejáratásához vezet. Felmerül az a kérdés, nem len-

Next

/
Thumbnails
Contents