Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)

III. Dokumentumok és visszaemlékezések - Gáspár Ferenc — Szabó Klára: Adalékok a főváros lakóinak 1955. évi közhangulatáról

ingatlanokat, amelyek ebből a szempontból számításba jöhettek volna. Megállapították, hogy 63 olyan ház van, amelyet az 1952. 4. sz. törvény értelmében 1 állami tulajdonba kellett volna venni, de ez nem történt meg. Sok a panasz a miatt, hogy a tatarozási munkák igen lassan haladnak. Az új házi renddel 2 kapcsolatban felmerülő vitás ügyekben a kihágási bíróknak kel­lene intézkedni. A XII. kerületi kihágási bíró 3 azonban arra való hivatkozással, hogy hiva­talos lapban a házirend nem jelent meg, nem hajlandó foglalkozni az ezzel kapcsolatos kihágási ügyekkel. 1955.11. 15. Közellátás 4 Az elmúlt héten a legnagyobb zavart a sertéshús hiánya okozta. Csaknem valamennyi ke­rület beszámolt arról, hogy emiatt erősen zúgolódtak. Az őstermelők és a magánkereske­dők ki is használták az alkalmat, és ismét erősen felemelték a hús árát. Az V. kerületben megállapították pl., hogy saját vágású hús kimérése címén spekuláció indult meg, egy vasutas 200 kg sertéshúst hozott fel, amit vidéken 21,— Ft-ért vásárolt és itt Pesten 40,- Ft-on felüli áron hozta forgalomba. Fokozta a sertéshús hiányt, hogy vágott barom­fiból is kevés volt a piacon. Hiány van a piacon tojásban, tejtermékben, felvágottban, sonkában. Kevés a piacon a citrom, bor, sör, likőr, külföldi tea, köménymag. A kenyérellátással kapcsolatban a II., XV. és XIX. kerületből jelentik, hogy a kenyér és péksütemény minősége romlott. Kifogás merült fel a II. kerületben a vaj minőségére is. Mint írják, a forgalomba került áru avas, rossz. Általában tejtermék kevés van a piacon. A XXI. kerületben magasnak találják az ementáli 4,60-as és az óvári sajt 3,50-es árát. A IX. kerületben felteszik a kérdést, hogy miért kell a poharas tejfölnél 80 fillért fizetni a pohárért. A gyümölcs- és zöldségpiacon fejeskáposztában mutatkozik komolyabb hiány. A X. kerületből panaszkodnak amiatt, hogy a forgalomba került burgonya erősen sze­metes. A IX. kerületben zsír felvásárlás tapasztalható. Azt beszélik, hogy 15-től zsír és hús fejadagot fognak megállapítani. Több helyről érkezett panasz, hogy KÖZÉRT boltokban nem adnak papírt a felvá­gott kenyérhez. Elhangzott olyan kívánság, hogy a sűrített paradicsomot kisebb üvegben hozzák for­galomba. Olyan hangok hallatszanak, hogy [a] 16,- Ft-os rizs szebb, mint a 22,-^-08. A II. kerületből jelentik, hogy a lakosság körében panaszkodnak a miatt, hogy a TUKER pincékben szándékosan vizezik a fát, hogy ezzel súlytöbbletet érjenek el a boltvezetők 1955.11.22. Egyéb hírek A dolgozók körében elégedetlenség tapasztalható. Az a megállapítás, hogy a Statisztikai Hivatal jelentése, amely életszínvonal emelkedésről számol be, nem felel meg a valóság­nak. Mint mondják, élelmiszerekben és iparcikkekben is drágulás van, ugyanakkor a kere­set nem emelkedik. 5

Next

/
Thumbnails
Contents