Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)

II. Tanulmányok - Takáts Rózsa: A fővárosi utcanévadás elveinek és gyakorlatának alakulása napjainkig

! hezítette és sok vitát, ellenérzést, sajtócikket és viccet váltott ki. Ezt a gyakorlatot nem is folytatta tovább az utcaelnevező hatóság. A beérkező számtalan javaslat elbírálásához a névtelen közterületek elnevezésében is szükségessé vált szempontok rögzítése. Már 1953 december végén az utcanév Albizottság feladatául tűzte ki, hogy az elvi kérdéseket tisztázza és egy gebeién belül" alakult külön bizottságot, Harrer Ferenccel az élén, bízott meg. Az ekkor megkezdett munka, az Igazgatási Osztályhoz való átkerülés szervezeti változásai után, 1956ra fejeződött be. Előbb (1956. márc. 15-én) a V. B., majd a Tanács is tárgyalta e szempontokat, s 179/1956. sz. határozatával az alábbiakat fogadta el: 1. Az elnevezés helyileg tájékoztató legyen, az ilyeneket meg kell hagyni. Iránymutató utak nevét jelzőként (pl. Bécsi út) minden más esetben a helynevet főnévként kell alkalmazni. 2. Történelmi, kulturális és tudományos eseményekről való megemlékezésnél meg kell különböztetni az egyetemes, országos és helyi vonatkozású történelmi eseményeket, valamint a helytörténet eseményeit, s a neveket az utca, illetve a személyjelentősége szerint kell megválasztani. 3. A hagyományos utcaneveket meg kell óvni. Minden olyan utcanév megőrzendő, melynek megváltoztatása nem feltétlenül szükséges. Tárgyakat és fogalmakat kifejező elnevezések lehetőleg a tájhoz vagy környezethez illeszkedjenek. 4. Az utcanevek lehetőleg rövidek legyenek, az utca nevében ne legyen számjelölés; elferdített nevek kerülendők. 5. Intézményekről csak azt az utcát lehet elnevezni, amelyben az intézmény állott vagy áll. Történelmi személyekről nem lehet elnevezni olyan utcát vagy teret, amelyen más történelmi személy szobra áll, történelmi eseményről pedig nem lehet elnevezni olyan utcát, amelyben más tárgyú emlékmű van, vagy amely utcához térhez más fontos történelmi esemény emléke fűződik. 6. Az utcaelnevezések lehetőleg ne nyúljanak túl egyes kerületek határán, kivéve a belső kerületeket. Ezeket az elveket az 1961. március 22-i V. B. ülés az utcanevek újbóli átfogó vizsgálatakor az alábbi szempontokkal egészítette ki: — Névadáskor főleg olyan utcákra kell javaslatot tenni, melyekhez a személy tevékenysége kapcsolódott, s külföldi személyekről csak kivételesen indokolt esetben szabad utcát elnevezni. Fentiek a korábbi elvek előremutató szempontjait mind magukban foglalják, kivéve a személyekről való elnevezés részletes elveit, melyeket később dolgoztak ki. Az említett 196l-es V. B. ülésen elhangzottak szerint a politikailag nem megfelelő utcanevek száma a felszabadulás óta minimálisra csökkent, ebbe a fogalomkörbe nagyobb számban már csak a Habsburg időből eredő keresztnevek és a Horthy-rendszerből visszamaradt revizionista-soviniszta elnevezések tartoznak. Javasolták, hogy mindkét esetben csak azokat az utcaneveket szüntessék meg, melyek ma már nem használatosak, illetve melyek nem nyertek új, szociaüsta tartalmat. A személyekről való utcaelnevezések kérdését 1965-ben készítette elő az Igazgatási Osztály.

77 Az 1961-től adott 407 utcanév közül 45 a személynév: legtöbb munkásmozgalmi vonatkozású (27 név), tudósokról 6, művészekről 7, történelmi, politikai vonatkozású személyekről 4, hóról pedig csak egy esetben történt elnevezés. Az 196 l-es határozatnak megfelelően nehezen kiejthető névről nem, külföldi személyről csak két esetben (Beethoven, Lumumba) történt elnevezés, s a személy halála utáni hosszabb „kivárási idő" elvétől is csak egy esetben tértek el (Weiner Leo). E téma tisztázását a kerületek közötti azonos elnevezések megszüntetésének elkezdése, valamint az a tény tette sürgetővé, hogy egyre nagyobb számban érkeztek be javas-