Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)

II. Tanulmányok - Rainer M. János: Irodalom - politika, 1955

„népi demokrácia-ellenes", „káros, az írói szabadsággal visszaélő" nézetek jelentkezéseként értékelték, egyes szépirodalmi műveket nemkülönben. Az már elgondolkoztatóbb, hogy két eddig eléggé ellentétes álláspontot képviselő személy, Khály István és Erdei Sándor miért igyekszik egyfajta 'közép' álláspontot kialakítani. (Khály: „Egyforma hangsúllyal kell a kispolgári tendenciák és a lakkozás ellen küzdenünk.") Erdei érezhetően vonakodva ismerte el, hogy „napjainkban a jobboldali veszély az erősebb", amely azonban nem jelentkezik „nyíltan". Ezekkel szemben nem szabad szektás módszerekkel fellépni, mint pl. azt Gergely Sándor tette. Kónya Lajos és Aczél Tamás viszont egyértelműen kijelentették, hogy a „lakkozás", a „rózsaszínű látás" azok a jelenségek, amelyek ellen mindenekelőtt küzdeni kell, sőt Kónya a kultúrpolitika irányítói ellen is támadást intézett: „Szennyár lepi el kulturális életünk egyes helyeit, s ahelyett, hogy ez ellen harcolna kultúrpolitikánk, az hókat fékezi, s nem engedi őket politizálni." Andics Erzsébet, a KV Tudományos és Kulturális Osztályának vezetője, a hivatalos álláspont kinyilatkoztatásának igényével fogalmazta meg a fordulatot. Az elmúlt másfél év eredményeit röviden érintette, hogy azután teljes figyelmét a ,jobboldali hibáknak" szentelhesse. Elismerte, hogy ezek „egy része kultúrpolitikánk régebbi, megelőző hibáha vezethető vissza", de Jórészének más forrása van." Miben jelentkeznek ezek a hibák? Mindenekelőtt „az írói szabadság polgári felfogásában.

" Méltatlankodva jegyezte meg, hogy az írók pl. Darvas József cikkét „elemi felháborodással" fogadták - arról nem szólt, az említett írás érvényben levő határozatokkal állt ellentmondásban. Jobboldali torzítás az „es

zmeiség lebecsülése

". Az írók egyre-másra ismételgetik, hogy „

írók és politikusok két nyelven beszélnek

", ami nem jelent mást, mint hogy az írók „enyhén szólva a párt po

litikájával nem értenek egyet"

. (Déry Tibor itt közbeszólt — helyesebben Andics Erzsébet, a jegyzőkönyv vezetője ezt az egyetlen közbeszólást tartotta feljegyzésnek méltónak — : „Lehet, hogy a politikában van a hiba és nem az írókban. Az is lehet, hogy a politikus nem érti az író nyelvét.") Andics Erzsébet szerint polgári elhajlásnak tekinthető a leleplező hodalom előtérbe helyezése éppúgy, mint az hodalom művészi értékeinek ki zárólagos hangsúlyozása

. Más kulturális területeken jelentkező jobboldali törekvések kapcsán Andics hangsúllyal szólt a munkásosztály vezető szerepének elhalványodásáról (a Népfronttal összefüggésben), s itt látta szükségesnek figyelmeztetni az írókat: polgári pártok híján könnyen az ő „írásaik mögé" sorakozhat a reakció. Aligha túlzás ezt a beszédet az 1950—52-es „hodalmi viták" egyik-másik megnyilatkozásával összehasonlítani. Mégis akadtak az ülésen olyanok, akik ezután is ellenvéleményüket hangoztatták, így pl. Déry Tibor kijelentette: „Ma a leleplező hodalom az, amelyikre politikailag és pszichológiailag ebben az időszakban szükség van. Az ország ma nagy csalódás után van, megrendült a bizalom. Az írók csak úgy tudják megnyugtatnia népet, ha feltárják hibáinkat..." Zelk Zoltán az hodalmi művek számának csökkenésében, eszmei hőfokuk alászállásában „főleg kultúrpolitikánkat látja hibásnak." Zárszavában Farkas Mihály az értekezleten fölmerült, az új hányvonaltól eltérő nézeteket visszautasította (Déryét külön is). Egyértelműen kijelentette: „Ma elsősorban a jobboldali törekvések fenyegetik válsággal a magyar irodalmat." Az hodalompolitikai fordulatot mindjárt általánosabb politikai síkon is megvilágította. „Lehet, hogy mi is megtévesztettünk sok kommunista írót, mert [1953] június után a párt bírálatában sok túlzás volt. Másfél évig állandóan bíráltuk a pártot, s ezzel hozzájárultunk annak a látásmódnak kialakulásához, hogy júniusig minden rossz volt." Ez az eltúlzott bírálat vezetett a bizalom megrendüléséhez. (Pár sorral ez után a Nagy Imre elleni támadás után Farkas kijelentette: „az ország a növekvő bizalom állapotában van".) A magyarázat ezután a KV titkára korábbi szakterületének nyelvezetében folytatódott. 1953 júniusában „a front kiigazításáról volt szó, ott, ahol ideiglenesen vissza kellett lépni

, azt komoly megfontoltsággal tettük, de azért, hogy újra előrelépjünk, újra, még nagyobb lendülettel támadjunk a szocializmus érdekében." Farkas Mihály tehát jelentéktelen taktikai módosításnak igye-