Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)
II. Tanulmányok - Szabó Klára: A fővárosi várospolitika 1950-1954. évi történetéhez
a szempontból tanulságosak a testületi ülések anyagai, ahol a felszólalók öntudatos hangja érzékelteti, az új kormányprogram a tanácsi vezetőkben is a vezetési stílus megváltozásának hitét keltette, s ez erősítette fel az eddigi bátortalan kritikai megnyilatkozásokat. A BVT V. B. 1953. aug. 27-én tárgyalta a tanács 1953. I. félévi gazdálkodásáról szóló jelentést. A felszólalók többsége a költségvetési gazdálkodás nehézségeiről, illetőleg ennek okairól beszélt. A pénzügyi fegyelemsértés gyakran akkor is nehezen volt elkerülhető, amikor a tanács és (vagy) fölöttes szervei adtak utasítást a feladat megoldására, sa szükséges pénzügyi fedezet biztosításának is csupán adminisztrációs akadályai voltak. Többen is említettek saját gyakorlatukból példát, és most a Népművelési Osztály vezető munkatársának szavait idézem. Mint mondta gyakran kapnak olyan új feladatokat, amelyeket rövid idő alatt kell végrehajtani. Példaként említette, hogy párt- és V. B. határozat alapján, de pénzügyi fedezet nélkül, három hét alatt rendeztek kiállítást aug. 20.-ra. A munkálatok megkezdésével egyidejűleg a tanács elküldte póthitel kérelmét a Pénzügyminisztériumba. A minisztérium főosztályvezetője ezért — mondta a felszólaló „...levélben szólított fel, hogy adjak igazoló jelentést erről a pénzügyi fegyelemsértésről, miért fogott hozzá a Népművelési Osztály a kiállítás munkálataihoz, mielőtt a Pénzügyminisztériumnak a póthitel engedélyét megpta volna? Meg kell mondanom, hogy a Pémzügyminisztérium póthitel engedélyezése tizenhárom teljes napot vett igénybe, és augusztus 15-én kaptuk meg a Pénzügyminisztérium engedélyét. Ugy érzem, hogy ha ez tényleg pénzügyi fegyelemsértés, akkor... a Pénzügyminisztérium főosztályvezetőjét kell ezért felelősségre vonni, mert azt hiszem nem tévedek abban, hogy a párt titkárságának határozata nemcsak ránk, hanem a Pénzügyminisztériumra is kötelező. És úgy érzem, hogy a Pénzügyminisztérium nagyon kevés bírálatot kap tőlünk és a Pénzügyi Osztálytól, sőt úgy érzem, hogy a V. B. sem veti fel eléggé keményen a Pénzügyminisztérium felé annak a helyzetnek a tarthatatlanságát, hogy a Pénzügyminisztérium egyik előadója olyan kérdésben, amelyben párttikársági határozat van, V. B. határozat van, ne meditáljon tizennégy napon keresztül azon, hogy engedélyezze-e a póthitelt vagy sem." 38 A megszólalók csaknem mindegyike szabadabb gazdálkodást követelt. Kiss György az Igazgatási Osztály vezetője így fogalmazott: „Szeretném felvetni, hogy az új módon való veztéshez, a dolgozók életszínvonalának növeléséhez és a tanács előtt álló feladatok végrehajtásához igen komoly és reális előfeltétel az, hogy a tanácsok gazdálkodása sokkal szabadabb legyen... Nemcsak a Nemzeti Bank által előírt korlátozások, nemcsak a létszám kérdések jelentenek akadályt, hanem egész sor, túlzás nélkül mondhatnám azt, hogy végig az egész gazdálkodásunkra az a jellemző, hogy mindenütt korlátozások vannak... Állítom, hogy a bürokratikus pénzgazdálkodás következtében gazdálkodásunk sokkal drágább, mintha nagyobb teret adnánk a Városi Tanácsnak, sőt a kerületeknek is." 39 A jelzett ülés, valamint az azt megelőző napi tanácsülés anyaga azért érdemel megkülönböztetett figyelmet, mert az 1953. júniusi határozat felszabadító hatása, valamint a naphendre tűzött témák együttesen a tanácsi gazdálkodás alaposabb elemzésére, a nehézségek okainak feltárására késztették az ülések résztvevőit. A szabadabb gazdálkodás legfőbb akadályaként a megszólalók a minisztériumi és tanácsi hatáskörök tisztázatlanságát jelölték meg, valamint azt, hogy „5—6—10 gazdájuk van a tanácsoknak, és minden gazda ellentétes utasításokat ad." A tanácsi gazdálkodásról gondolkodva nem lehetett megkerülni a tanácsi önállóság kérdését, önállósági törekvésekről beszélni azonban az előző években nem volt veszélytelen, ami érthető ha meggondoljuk a tanácsrendszer az önkormányzati városigazgatás ellenében jött létre-, de hogy volt ilyen törekvés, talán az első évektől kezdődően, az jól nyomon követhető. Erre utal a Pénzügyi Osztály vezetője is felszólalásában: „Ami az önállóságot illeti, az a véleményem, hogy a tanácsoknak a gazdálkodás terén sokkal nagyobb önállóságot kellene kapnia. Helyesen jegyezte meg azonban Nezvál elvtárs, hogy ez elvi kérdés, amelyet sem mi, sem az osztályok a minisztériumokkal megvívni nem tudunk.