Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)

II. Tanulmányok - Vadas Ferenc: A Közmunkatanács és a budapesti Dunapartok újjáépítése 1945-1948

sarkán álló házak lebontásakor került volna sor radikális útvonalszélesítésre. A Mártírok útja törései helyén nagysugarú íveket akartak létrehozni, a Rózsadomb felé pedig kör­forgalommal megoldani a keresztezésmentes közlekedést. Az első ütemben létesített domboldali út feladata már csak tehermentesítés lett volna, viszont a Zsigmond utcai ke­reszteződést és a villamosforgalom megszüntetését még nem tervezték. A végső, harmadik ütem a helyi és az átmenő forgalom tejes szétválasztását célozta oly módon, hogy a hídról jövő forgalom a Tölgyfa utcáig a híd teljes szélességében emelt szinten maradt volna, így az utolsó kereszteződés is megszűnne. A 400 méteres sugarú ív mentén gyepsáwal elválasztott kiszolgáló utakat terveztek, a hídrólkétágú íves lehaj­tókat. Ez a rendezés újabb kisajátításokat már alig igényelne. A városrendezési ügyosztály ezt az elképzelést a probléma feltárásaként, a részle­tes rendezés alapját képezendő nem végleges megoldásként terjesztette a bizottság, illetve az FKT elé. Noha a tanácsülésen elhangzottak ellenvetések (pl. a HËV kitelepítése ellen), a javaslatot végülis elfogadták. 43 A terv sohasem került a megvalósítás stádiumába. Felvetődhet a kérdés, hogy az elképzelés mennyire volt reális. Mindenekelőtt a for­galmi problémákat kívánta megoldani, és ennek — a második ütemben — az útvonal ha­gyományos vonalvezetését is hajlandó volt feláldozni. Az első ütem megtervezése a cso­mópont igényeinek és adottságainak megfelelt, a mai megoldás is ehhez hasonló (csak a Mártírok útjának forgalma ellenkező irányú). A további ütemeket tekintve úgy tűnik, hogy a hídfő várható forgalmát túlbecsülték, hiszen az útvonal mind a mai napig nem érte el azt a telítettséget, hogy egy ilyen drasztikus operáció váljék szükségessé. A Közmunkatanács rendezési terveiről az a benyomás alakulhat ki, hogy gyakran szinte egyáltalán nem vették figyelembe a technikai és anyagi körülményeket, a reális igényeket, s így terveik már papírra vetésükkor utópisztikusnak bizonyultak, bármeny­nyire kívánatos lett volna is foganatosításuk. Volt azonban arra is példa, éppen a Mártí­rok útja esetében, hogy az FKT-nak konkrét elképzelése volt a megvalósításra. Ezt Fischer József a jogi szakbizottság ülésén ismertette. 44 „A Margit-híd budai hídfőjénél szükség van a Margit körút kiszélesítésére, ez csak hatósági kisajátítás segítségével hajtható végre. Hatósági kisajátításra semmiféle fedezet nincs, úgy hogy elképzelhetetlen, hogy hatóságok ingatlanok vásárlására, tekintettel a forintvédelemre és a hároméves tervre, nagyobb össze­get fordíthassanak. A Margit körút kiszélesítésére szolgáló telkek ellen cserébe a Boráros­téri hídnál levő szabályozott telkekkel tudná a Tanács az ingatlantulajdonosokat kárpó­tolni, akiket ilyenformán anyagi kár nem érne, mert egyik hídfőnél lévő használhatatlan telkük helyett egy másik népes hídnál levő építésre kész rendezett telkeket kapnának, annál is inkább, mert ezeken a fent említett kisajátítandó telkeken helyre nem állítható romházak állanak." A nagyvonlú tervek megvalósításának tehát esetenként lett volna módja. A budapesti hidak történetében valamennyi közül az Erzsébet-híd okozta a legtöbb problémát. Már létesítésekor is éles viták dúltak. Leggyakrabban az elhelyezését kritizál­ták: nem esik a Kossuth Lajos utca tengelyébe, nekimegy a Gellérthegynek, a budai oldalon nincs elég hely forgalmi csomópont kialakítására. A bíráló hangok a híd felépül­tével elcsitultak; mindenki kénytelen volt tudomásul venni a fait accompli-t, és a nem egészen tökéletes elhelyezésért a kiváló technikai megoldással kárpótolni magát. Az Erzsébet-híd a felszabaduláskor az összes híd közül a legsúlyosabban sérült meg. Ez a fél évszázaddal korábbi viták és az alternatív elképzelések felújulásához vezetett. Az egyetlen olyan fővárosi híd volt, ahol a helyreállítás helyett egy egészen új híd építése merült fel, méghozzá nem is pontosan az eredeti helyen. Sokan az újjáépítés szükséges­ségét is megkérdőjelezték. így pl. az 1945-ös városrendezési ötletpályázaton a két díj­nyertes terv egyike sem tervezett Erzsébet-hidat, a Belváros és a Tabán kapcsolatát az Andrássy út meghosszabbításában képzelték el, a Vigadótérnél híd, illetve alagút for­májában. 45

Next

/
Thumbnails
Contents