Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)

II. Tanulmányok - Vadas Ferenc: A Közmunkatanács és a budapesti Dunapartok újjáépítése 1945-1948

sarkán álló házak lebontásakor került volna sor radikális útvonalszélesítésre. A Mártírok útja törései helyén nagysugarú íveket akartak létrehozni, a Rózsadomb felé pedig körforgalommal megoldani a keresztezésmentes közlekedést. Az első ütemben létesített domboldali út feladata már csak tehermentesítés lett volna, viszont a Zsigmond utcai kereszteződést és a villamosforgalom megszüntetését még nem tervezték. A végső, harmadik ütem a helyi és az átmenő forgalom tejes szétválasztását célozta oly módon, hogy a hídról jövő forgalom a Tölgyfa utcáig a híd teljes szélességében emelt szinten maradt volna, így az utolsó kereszteződés is megszűnne. A 400 méteres sugarú ív mentén gyepsáwal elválasztott kiszolgáló utakat terveztek, a hídrólkétágú íves lehajtókat. Ez a rendezés újabb kisajátításokat már alig igényelne. A városrendezési ügyosztály ezt az elképzelést a probléma feltárásaként, a részletes rendezés alapját képezendő nem végleges megoldásként terjesztette a bizottság, illetve az FKT elé. Noha a tanácsülésen elhangzottak ellenvetések (pl. a HËV kitelepítése ellen), a javaslatot végülis elfogadták.

43 A terv sohasem került a megvalósítás stádiumába. Felvetődhet a kérdés, hogy az elképzelés mennyire volt reális. Mindenekelőtt a forgalmi problémákat kívánta megoldani, és ennek — a második ütemben — az útvonal hagyományos vonalvezetését is hajlandó volt feláldozni. Az első ütem megtervezése a csomópont igényeinek és adottságainak megfelelt, a mai megoldás is ehhez hasonló (csak a Mártírok útjának forgalma ellenkező irányú). A további ütemeket tekintve úgy tűnik, hogy a hídfő várható forgalmát túlbecsülték, hiszen az útvonal mind a mai napig nem érte el azt a telítettséget, hogy egy ilyen drasztikus operáció váljék szükségessé. A Közmunkatanács rendezési terveiről az a benyomás alakulhat ki, hogy gyakran szinte egyáltalán nem vették figyelembe a technikai és anyagi körülményeket, a reális igényeket, s így terveik már papírra vetésükkor utópisztikusnak bizonyultak, bármenynyire kívánatos lett volna is foganatosításuk. Volt azonban arra is példa, éppen a Mártírok útja esetében, hogy az FKT-nak konkrét elképzelése volt a megvalósításra. Ezt Fischer József a jogi szakbizottság ülésén ismertette.

44 „A Margit-híd budai hídfőjénél szükség van a Margit körút kiszélesítésére, ez csak hatósági kisajátítás segítségével hajtható végre. Hatósági kisajátításra semmiféle fedezet nincs, úgy hogy elképzelhetetlen, hogy hatóságok ingatlanok vásárlására, tekintettel a forintvédelemre és a hároméves tervre, nagyobb összeget fordíthassanak. A Margit körút kiszélesítésére szolgáló telkek ellen cserébe a Borárostéri hídnál levő szabályozott telkekkel tudná a Tanács az ingatlantulajdonosokat kárpótolni, akiket ilyenformán anyagi kár nem érne, mert egyik hídfőnél lévő használhatatlan telkük helyett egy másik népes hídnál levő építésre kész rendezett telkeket kapnának, annál is inkább, mert ezeken a fent említett kisajátítandó telkeken helyre nem állítható romházak állanak." A nagyvonlú tervek megvalósításának tehát esetenként lett volna módja. A budapesti hidak történetében valamennyi közül az Erzsébet-híd okozta a legtöbb problémát. Már létesítésekor is éles viták dúltak. Leggyakrabban az elhelyezését kritizálták: nem esik a Kossuth Lajos utca tengelyébe, nekimegy a Gellérthegynek, a budai oldalon nincs elég hely forgalmi csomópont kialakítására. A bíráló hangok a híd felépültével elcsitultak; mindenki kénytelen volt tudomásul venni a fait accompli-t, és a nem egészen tökéletes elhelyezésért a kiváló technikai megoldással kárpótolni magát. Az Erzsébet-híd a felszabaduláskor az összes híd közül a legsúlyosabban sérült meg. Ez a fél évszázaddal korábbi viták és az alternatív elképzelések felújulásához vezetett. Az egyetlen olyan fővárosi híd volt, ahol a helyreállítás helyett egy egészen új híd építése merült fel, méghozzá nem is pontosan az eredeti helyen. Sokan az újjáépítés szükségességét is megkérdőjelezték. így pl. az 1945-ös városrendezési ötletpályázaton a két díjnyertes terv egyike sem tervezett Erzsébet-hidat, a Belváros és a Tabán kapcsolatát az Andrássy út meghosszabbításában képzelték el, a Vigadótérnél híd, illetve alagút formájában.

45