Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’78 (Budapest, 1979)

I. A levéltár életéből - Ságvári Ágnes: Budapest Főváros Levéltára gondjairól

Mutatis mutandis: ha magasabb fokon is, de a kérdés ugyanaz, mint ami már az 1950-es törvényerejű rendelet kapcsán felmerült: vajon felmérte-e a levéltári terület a vállalt kötelezettség nagyságát? Ismeretanyaga és tekintélye elegendő-e az értékhatárvizsgálatok,a selejtezés és a begyűjtés elvégzésére, valamint a levéltárakba érkező órási anyag feldolgozására? Reális és főként indokolt vállalkozás-e a levéltári felügyelet kiterjesztése a szervek iratkezelési munkájára? IV. Levéltárak a helytörténetírás szolgálatában A törvény előkészítésének idején ugy tünt, hogy a törvény a létszám anyagi igényeinek elhanyagolásán kivül lényegében minden kérdésre megnyugtató választ adott. Hét évi tapasztalat birtokában azt kell mondanom, jóllehet eredményeink nagyok - mint azt több évfordulós tanulmány elemezte -, elmaradásunk a megsokszorozódott követelményekhez képest mégsem csökkent, talán inkább nőtt. A bajokról tul keveset irtunk, bár a magyar levéltárügy fejlődésében fontos mérföldkőnek tartom már magának a helyzet felismerésének a tényét is.

10 Most, midőn a levéltári tvr. végrehajtásáról mérleget készítünk, nem nagyobb igénnyel, mint széljegyzetként, néhány vitakérdést kivánok megfogalmazni. Kétségkívül a levéltári munka nagy mennyiségi és műfaji kibontakozásának időszakába érkeztünk. Mégis, már most érzékelhetők a levéltári terület további fejlődését akadályozó tényezők. Tiz évvel ezelőtt azt vártuk, hogy a megfelelő központosítást a törvény elvei biztosithatják. Másrészt ezt a központosítást szervesen egészíti ki a tanácsi felügyelet, érvényesítvén a helyi sajátos viszonyok között a központi elvek gyakorlati végrehajtását. Jelen periódusban - megítélésem szerint - a legsürgetőbb feladat a levéltárügy decentralizálásából adódó ellentmondások feloldása. Az un. "tanácsositás" következtében javult a levéltárak anyagi és személyi ellátottsága. Fellendült és - méltán mondhatjuk - úttörő jellegű eredményeket hozott a helytörténetirás. Hozzájárult a lokálpatriotizmust elmélyítő történeti szemlélet terjedéséhez és szocialista demokratizmusra tanított. Ugyanakkor elkerülhetetlen, valóságos veszélynek mutatkozott a partikularizmus megjelenése. Ez esetben orszégos események, összefüggések csupán illusztrációként, említésszerűen jelennek meg egy-egy műben, máskor pedig a szerzők a tájegység történetét önmagában, a nagy erővonalak figyelembevétele nélkül vázolják fel. Ami bennünket elsősorban érdekel - a helytörténetben csakúgy, mint az egyetemes történetben - az a nép, annak anyagi és szellemi élete, intézményeinek és generációinak fejlődése. A mult megértése és megismerése a helytörténész számára sok okból döntő, maradandó élmény. Nemcsak azért, mert elmélyíti ragaszkodását a környezethez, hanem azért is, mert az urbanizáció modern korszakában saját szűkebb közössége életének is szerves részévé tudja tenni a tradíciókat. A helytörténetirók munkájukat azért végzik, mert szembe akarnak nézni az élettel, értékesíteni akarják emberi és állampolgári tapasztalataikat, s mert ösztönözni akarják környezetüket a családok, a település, az üzem valóságos képének a megismerésére. Nagy lendítőerő lett a helytörténet müvelésében az évfordulókhoz kapcsolódó pályázatok meghirdetése, mert alkalmat és ösztönzést adott arra, hogy a sorsfordulókat mintegy nagyitólencsével nézzük. Nem értékelhetők viszont pozi10 Vö. Varga János: Szocialista levéltárügyünk negyedszázada. Levéltári Közlemények, 1975. 1. sz. 4-5.