Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’78 (Budapest, 1979)

II. Tanulmányok - Gyáni Gábor: A fővárosi női munkaerő foglakoztatottságának szerkezetváltozása 1880-

lott, vagyis a nó'i társadalom számszerűleg nem igazán meghatározó, jellegadó rétege. Forrásként elsősorban az iparfelügyelői jelentéseket, illetve a korabeli publicisztikai és szociográfiai irodalmat hasznosították a szerzők, de egyáltalán nem merítettek a korabeli statisztikákból és a társadalomtörténeti kérdések megvilágositásához oly becses, többnyire még lappangó levéltári forrásokból. Egyenetlenség jelentkezett abban a tekintetben is, hogy a téma kutatói számára a dualizmus időszaka sokkal vonzóbbnak bizonyult, mint az ezt megelőző, vagy azt követő periódusok. Az előmunkálatoknak ez a szűkössége késztet bennünket arra, hogy a munkavégzés szempontjából vizsgálat tárgyává teendő női társadalomhoz, mintegy első lépésben, empirikus módon - statisztikai kvantifikációs eszközök hasznosításával - közelítsünk. Külön indoklást kíván témánk időbeli körülhatárolása. E tekintetben két szempont összehangolása vezetett bennünket. Az első szempont tartalmi kérdést érint. A témánk szempontjából elsőrendű fontossággal biró gazdasági-társadalmi modernizációs folyamat Magyarországon - szigorúbban véve - a XLX. század hetvenes-nyolcvanas éveitől gyorsul fel és alakit ki markáns vonásokat társadalomszerkezeti téren. 1920-al, igaz, lezárul a gyorsabb iparosodás időszaka, de a gazdasági társadalmi struktúra alapvonásai 1945-ig változatlanok maradnak. A vizsgálat időhatárai tehát lényegében és végsőfokon homogén társadalomtörténeti periódust határolnak körül. A másik szempont mindenekelőtt forrásmetodikai gyökerű: az 1880-as évvel történő indítást tudnillik az tette kivánatossá, hogy ettől az időponttól kezdődően állnak rendelkezésünkre megbízható, céljainknak megfelelő fővárosi statisztikai adatsorok. Az 1941-es időhatárt pedig indokolja, hogy a polgári korra nézve ez évből származik az utolsó statisztikai adatbázis. ftsWí Budapest városnövekedésének kirobbanó ütemét a bevándorlás mindenkori mértéke szabta meg, hiszen a népesség szaporodása, szinte kizárólag, úgyszólván teljes egészében a bevándorlási többletből eredt: az 1874 és 1925 közötti időszak népességszaporulatából 140 598 volt a helyben születettek és 523 530 a bevándoroltak részesedése.

9 Természetesen egyoldalú beállításnak bizonyulna, ha a Budapesttel kapcsolatos migrációt leszűkítenénk a bevándorlásra, s figyelmen kivül hagynánk a méreteiben nem is elhanyagolható elvándorlást. Az e téren rendelkezésünkre álló adatok csupán a budapesti születésű és az adatfelvétel időpontjában már nem fővárosi illetőségű lakosságra vonatkoznak, de az elvándorlás mértékét még igy is szembeötlően nagynak találjuk. Az 1880 és 1910 közötti időszak viszonylatában összesen 250 298 volt azon budapesti születésű személyek száma, akik immár nem számítottak fővárosi lakosnak.

10 A budapesti születésű népesség elvándorlási hajlamára jól rávilágít az alábThirring Gusztáv: A vándormozgalom jelentősége Budapest népességének gyarapodásában. Földrajzi Közlemények, 1925. IX-X. füzet. 176.; Illyefalvi I. Lajos: Budapest Székesfőváros Statisztikai Évkönyve (a továbbiakban: Bp. szfv. stat. évkve.). XVI. évf. 1928. 68. sk. A „helyben született" megnevezés, természetesen nem feltételezi minden esetben a folyamatos egyhelyben lakást, s ezért helyes, ha ezt a kategóriát úgy pontosítjuk: nem teljes egészében bevándorolt. E megszorítás fényében I. táblánknak az elvándorlásra vonatkozó adatai kissé nagyobbnak tüntetik föl a vándormozgalom számszerűen egyébként regiszt

ralliatatlan tényleges méreteit a valóságosnál. Thirring Gusztáv: id. m. 183.