Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’78 (Budapest, 1979)

II. Tanulmányok - Kubinszky Judit: Az 1872. évi ipartörvényjavaslat Pest város törvényhatósága előtt

százezernyi forinttól fosztotta meg a várost - és nem szólalna fel pótlásuk érdekében, képviselő' testülete és hatósága akkor nem felelne meg kötelességének. Az alkotások, amelyeket a törvényhozás a városnak adott ma még nem gyömölcsóznék, a jövedelmek nem növekednek olyan mértékben mint azt a jelen igényelné, a város krizis előtt áll. Ezért tartja szükségesnek a városi hatóság a törvényhozásnak "mindannyiszor tudomására hozni azon eseteket, hol jelenlegi jövedelem forrásai csonkittatnak, hogy ezen állapot védelmül szolgálhasson" arra az esetre, ha a fővárosi közigazgatás nem képes teljesíteni mindazt, amit az ország érdekében mint fővárosi hatóságnak ma már kötelessége lenne.

30 Királyi Pál és Máttyus Arisztid, mindketten tagjai a városi képviselőtestületnek is, közelebbről látták, érezték a fővárossá válás előtt álló Pest gondjait. A fővárosi rangra emelkedés terhei, ugyanis elsősorban a már fejlett iparral és kereskedelemmel rendelkező Pestre hárultak. Jóllehet mind a három város - Pest, Buda, Óbuda - külön költségvetéssel rendelkezett, amelyet az egyesités után egyideig átmenetileg még fenntartottak. Mégis nyilvánvaló, hogy Óbuda, amely az egyesitési tárgyalások kezdetén még földesúri birtok volt, s ahol a jobbágyfelszabadítás ellenére még mindig a feudális viszonyok érvényesültek, vagy Buda, ahol az ipar és kereskedelem még fejletlen volt, önerőből nem lett volna képes a nagy beruházások megvalósítására. Éppen ezek a gondok okozták az egyesités körüli nehézségeket. Az érdekelt törvényhatóságok eleinte szinte egyöntetűen elzárkóztak az egyesités gondolata elől. Hosszas viták előzték meg a három város képviselőinek 1872. január 10-11-én tartott tanácskozását, amelyen végül győzött Csengery Antalnak a korábbi viták során hangoztatott véleménye: az egyesités nem csupán városi, hanem országos érdek, a nagy fővárosok - Párizs, London - példája bizonyítja, hogy az egyesités mindenhol a haladás és virágzás emeltyűje volt, nálunk is igy lesz.

31 Királyi Pál és Máttyus Arisztid tehát megkisérelték a városi törvényhatóság javaslatát keresztülvinni a képviselőházban. Érveik gyengéknek bizonyultak. Az iparszabadság elve minden más szempont fölött állt, igy az utolsó szót nem ők mondták ki. A vita utolsó felszólalója b.Simonyi Lajos képviselő elvetette Pest város kérelmét támogató társainak azt az érvét, hogy az ipardijat addig senki sem sérelmezte, ezért valószinüleg a jövőben sem fogja. Nézete szerint ez a legkevésbé sem ok a dij fenntartására. Természetesen nem volt eddig ellene felszólalás, hiszen jogorvoslat sem volt, amely a dij fizetése alól felmentést adhatott volna. Célszerűnek tartotta a jótékony intézetek fenntartását, de igazságtalannak, ha a költségek csak egy osztályt terhelnek. Ha Pest városa adót akar behajtani, tegye azt mindenkire nézve egyenlő mértékkel. Az iparűzés mindenkinek "veleszületett joga", hogy azért a jogért dijat fizettessenek, az jogtalan. A város javaslata nem az iparszabadságot, hanem annak korlátozását tartalmazza. Reá való hivatkozással minden város hasonló követelésekkel léphetne fel, s igy a törvény, amelynek alapelve és legfőbb célja az iparszabadság életrehivása, a korlátozásnak adna menedékjogot.

32 A vita végén a képviselőház Pest városának kérelmét elvetve a 4.§. eredeti szövegét szavazta meg. Ma már túlzottnak tűnik a kortársak, a vita résztvevőinek aggodalma, nevezetesen az, hogy az ipardijak megtartása veszélyeztette volna az 30 U.O. 349-350. 31 A Főváros egyesítésére vonatkozó okmányok gyűjteménye Bp., 1913 - Dr. Gárdonyi Albert: A főváros egyesítésének története. ( Bevezető tanulmány) IX. 32 Képviselőházi Napló, 1869-71. XVII.köt. 350.