Géra Eleonóra: Budai úrinők romlakásban. Levelek a Fény utcából 1944-1947 - Budapest történetének forrásai 14. (Budapest, 2020)
Levelek 1944-1947
Levelek a Fény utcából 1944-1947 77 Benneteket. Már két napja nem kaptam tőletek hírt. Valaki azt mondta, hogy Kőszeget bombázták. Már megkértem a telefonoskisasszonyt, hogy ha Szombathely jelentkezik, kérdezzék meg, hogy mi történt azon a vidéken, főleg Sárváron, de a fiók nem jelentkezett. Nagyon vigyázzatok magatokra. Palinak küldjétek el ezt a levelet, mert nincs időm neki is ilyen hosszasan beszámolni az eseményekről és őt is bizonyosan érdekli. A napokban fedeztem fel, hogy a hajhálókat, amiket Anyusnak vettem, kifelejtettem a csomagból. De most a lakásban van és nem tehetem bele ebbe a levélbe. Majd legközelebb elküldöm. Isten Veletek, mindnyájatokat csókollak: Mária Mária édesanyjához Budapest, 1944. augusztus 25. (péntek délelőtt) Édeseim, már megint riadó van, pedig korán akarok elmenni, hogy ebédelhessek, mert ma van a temetés. De ilyen formán nem fogok ebédet kapni, mert még javában tart. Olyan sokszor jönnek mostanában. Ma különben leállították a szabadságokat. Tegnap megismertem Gyula feleségét. Olyan kedves, közvetlen asszony, úgy fogadott és úgy beszélgetett Macával és velem, mintha tudja Isten milyen régi ismerősök volnánk. Azt mondja, Ilka néni sokat beszélt rólunk, és hogy nekünk mindig meg akarta mondani ezt az újságot. Gyula is sokkal kedvesebb és közvetlenebb volt tegnap, mint máskor. Maca ma megveszi a koszorút, félek, hogy igen drága lesz. Amit Ilonkáék vettek, fehér szekfüből és gladioluszból van, 400 Pengőbe került. Számítok rá, hogy a mi egyszerű koszorúnk is belejön vagy 100 Pengőbe. Tegnap csak Lilitől kaptam egy lapot, két napja Tőletek semmi sem jött. Nem írtatok? Folyton az az érzésem, hogy valami bajotok van. Csókollak Mindnyájatokat: Mária Mária sógorához Budapest, [1944. szept.] (kedd délben) Kedves Pali! Tegnap kaptam meg a leveledet, amit nagyon vártam. Én azt hittem, hogy Te teljesen letettél a família pécsi átköltöztetéséről és megrémülve látom, hogy nem. Egyáltalán szörnyű nagy gondban vagyok miattuk. Nem is tudod elképzelni, hogy ez alatt az egy hét alatt mennyire tönkrement Budapest.25 Hála Istennek, a mi házunk még áll és a kör25 A fóvárost és környékét 1944. augusztus 31 -én, szeptember 5-én, 13-án, 14-én bombázták, majd szeptember 17. és 20. között a korábbinál is intenzívebb támadás indult, naponta többször megjelentek