Géra Eleonóra: Budai úrinők romlakásban. Levelek a Fény utcából 1944-1947 - Budapest történetének forrásai 14. (Budapest, 2020)
Levelek 1944-1947
208 Budai úrinők romlakásban fogunk őrülni. Nem lehet egyáltalán vásárolni. Reggel 'A 7-kor lemegyek a piacra, ott még csak akad áru, de még reggel nem tudják az árakat, csak 8 óra után állapítják meg. Üresen jövök haza. Mielőtt bemegyek a Bankba, megnézem a Hold utcai csarnokot, ott egyáltalán nincs semmi. Akkor délelőtt - bár szigorúan meg van tiltva - egymás után kiszökünk, hogy mégis meg tudjuk venni a másnapi főzeléket. Mindez sok izgalommal jár. - Szombaton Anyus Zórával lent járt délelőtt. Az alsó karján egymás felett három kelés keletkezett a mosástól. Ő mindig ülve mos a nagy lavórban és ennek a széle felsértette. Már két héttel ezelőtt és mindig csak csúnyább lesz. Ki kellene nyitni, hogy a genny kijöjjön belőle. Horánszky Nándi a Széna téren van az ambulancián, Zóra már többször járt nála és őt keresték, de éppen szabadságon van. Csak az ápolónőt találták ott, így nem történt semmi a karjával. Közben ki-kinyílik, megint becsukódik, nem akar javulni. Ez után a kirándulás után Anyus elhatározta, hogy délelőttönként majd ő jár vásárolni. Nem nagyon szeretem, ha ő egyedül mászkál, de meg fogjuk próbálni.- Tegnap nálunk volt Városy Ilonka. Igen örültünk neki. Jól néz ki - az operáció után — csak nagyon sovány. Azt mondja, hogy Anyus is jól néz ki, én is úgy találom, hogy kezdi magát összeszedni. Már nem is olyan ideges, nem sír annyit. Csak nagyon sokat dolgozik szegényke, félek, hogy majd megárt. A lába elég jól viseli magát. Semmit sem dagadt este és nem is kék. De most már megint nem tudom tovább folytatni. Még csak annyit írok, hogy a névnapokra és egyéb ünnepekre való tekintettel, a legközelebbi alkalommal csomagot küldünk a Bankba. Kérlek, Húgom, menj el Egrihez és kérd meg, hogyha megérkezik, Emőházyékhoz telefonáljon, hogy érte mehess. Lesz benne I kg cukor, 1 kg szappan és nem tudom mennyi tarhonyát küld még Anyus. Ezt közösen kapja minden ünnepelt. Pá, mindenkit csókolok: Mária Mária húgáékhoz Budapest, [1946.] július 23. Kedves Húgom, mondd, miért nem írtok? Ha Te nem jutsz hozzá, írjanak a gyerekek, hiszen nekik most szabadságuk van. Nem tudjuk elképzelni, hogy mi van Veletek, csak nincsen valami baj? Ha nincs pénzetek bélyegre, adjátok fel anélkül, de írjatok! Anyus folyton rémeket lát és nagyon izgatja ez a hosszú hallgatás. Tegnapra vártuk a választ a gáztűzhely miatt, de nem jött. Azért írom meg, hogy ne ringassátok magatokat hiú reményekbe miatta. Lehet, hogy azért még eljön és létre lehet hozni az üzletet. Még azért is írok, hogy megkaptátok-e a csomagot. A láda végre haza került, de nem hozták fel a lakásba, hanem a kapu alatt kellett kicsomagolni és kosárba felhordani. Erről jut eszembe, hogy Anyus Pécsett felejtette a szürke filckalapját. Azon kívül az