Géra Eleonóra: Budai úrinők romlakásban. Levelek a Fény utcából 1944-1947 - Budapest történetének forrásai 14. (Budapest, 2020)

Levelek 1944-1947

192 Budai úrinők romlakásban Édeseim, Mária édesanyjához és húgáékhoz [Budapest, 1946.] február 27. nagyon meglepett Emil híre, hogy Nana beteg. Semmit sem tudtam róla, mert azt a levelet, amit Nana az operáció előtt írt, nem kaptam meg. De Emil még azt sem tudta, hogy mit operáltak Nanán. Valamit az arcán, de már jobban van. Hála Istennek! Aztán Nana leveléből úgy gondolom, hogy valami zsírdaganat lehetett. Azóta már biztosan megvan a szövettani vizsgálat eredménye, kérlek írjátok meg és az elektrokardiogra­­mét is. Remélem, hogy nincs semmi komoly baj. Hiszen nálam is csináltak szövettani vizsgálatot. Emillel küldöm azt, ami belefér a dobozba. Pali ingmaradékait, egy kis rumot, 1 kg cukrot, Ilikének ezt a kis nyenyért. Ezt a Bankban kaptam és az ő számára tettem el. Mondjátok meg neki, hogy Keke küldi. A ládát még nem adtam fel, mert nem volt pénzem, hogy megvegyem a cipőkenőcsöt és a wc-papírt. Ma kapok, de nem tudom, hogy a cipőkrémet megvegyem-e, talán ott olcsóbb. Tegnap kérdeztem Friedmannt, 240 000 egy doboz. Mire megveszem, bizonyosan még drágább. Óráról órára emel­kednek az árak, és máris fantasztikusan magasak. - Lassan kezdek rájönni, hogy az a pénz, amit a lakásrenoválásra félretettem, kis részben sem fogja fedezni a költségeket. Tegnap hallottam, hogy egy konyha és egy kis cselédszoba kifestése 9 millió. Mibe fog akkor kerülni nálunk a kőművesmunka, amiért a nyáron 12 000 P-őt kértek. Nem fogok tudni semmit sem megcsináltatni. És hol vannak még az ablakok. Még legalább 6 m2 kellene, hogy szimplán legyen mindenütt. A múlt héten 2 millió volt egy négyzetméter. Teljesen kilátástalan a helyzet. A tetőt még most sem csinálják. - Szidi kereste az öreg gondnokot és megtudta, hogy az iroda az Erzsébet téren megszűnt, és az öreg beje­lentett lakása a Fény utcában van. Érdeklődött ott is, de csak a kislánnyal beszélt, aki közölte vele, hogy a nagyapja már másfél hónapja Nógrádbercelen tartózkodik. Úgy látszik, megszűnt az egész gondnoki iroda. Szeretném, ha most a fiatalabbal beszélne, meg is ígérte. Nem tudok most többet írni, mert nagyon sok a dolgunk és nagyon ideges vagyok. Ha kapok, küldök élesztőt, és Nanának itt küldök 600 000 pengőt. Éppen most kaptam meg a levelet, amit elveszettnek hittem. Milyen jó, hogy Emil előbb érkezett meg. Nagyon megijedtem volna. De kérlek, írjatok mindjárt, hogy mi az eredmény. - Köszönöm Palinak, hogy ott volt Anyussal a műtétnél, és hogy fáradt vele! Nana terve a Víg lakásra vonatkozólag igen jó lenne. De a napokban a házmester éppen ment be a lakásba és én is bekukucskáltam. A konyha ott is úszik és a hallban nagy tócsa volt. Úgy látszik, csak a szobák felett javították ki a tetőt. És télen a nagy­szobát nem tudnánk fűteni, láttam Szmodiséknál, amikor még ők a magasföldszinten laktak ugyanolyan lakásban.

Next

/
Thumbnails
Contents