Géra Eleonóra: Budai úrinők romlakásban. Levelek a Fény utcából 1944-1947 - Budapest történetének forrásai 14. (Budapest, 2020)

Levelek 1944-1947

168 Budai úrinők romlakásban Olyan nagy strapának vannak a lábaid kitéve, hogyha betét nélkül jársz, ennek bizo­nyosan megint egy visszérgyulladás lesz a vége. Hajói emlékszem, Uci Pécsett már csináltatott betétet és jól is sikerült. Most arra kérlek, hogy azonnal csináltass egy új betétet,132 ne várd meg, amíg Neked is valami bajod lesz. Tegnap elmentem Keletihez és megérdeklődtem az árakat. Aluminium betét bőrözéssel (bevonva) 90 000 - bőrö­­zés nélkül, és csak az elején egy kis bőrrel 60 000. - Nekem most nincs pénzem és arra gondoltam, hogy a Nálad lévő ingekből annyit eladsz, hogy ki tudjad fizetni. Egy héttel ezelőtt kérdeztem az ingeket, kb. 70 000 P volt egy darab műselyem ing. Kérd meg Emőházyékat vagy Pistájukat, hogy adják el, és amikor megrendeled a betétet, mindjárt fizesd is ki, nehogy amikor elkészül, többet kérjen érte. De nagyon kérlek, hogy ezt azonnal csináld meg. Keleti ugyan azt mondta, hogy ő vidékre is dolgozik. A lábat be kell vazelinozni és egy tiszta lapra rá kell lépni, utána a kontúrokat ceruzával meghúzni és ezt neki kell küldeni, és a mellékelt nyomtatványt is ki kell tölteni. Ha ott nem lehetne megcsináltatni, akkor mégis nála kell megrendelni. Ha sikerül, Emőházyval visszaküldöm a dobozt és küldök benne egy darab szap­pant a Te számodra (Albust) és két darabot Uci számára, a kézmosószappan is Ucié. Nanika, a szappannal nagyon csínján bánj, már alig van és rettenetes az ára. Ucinak azért nem is tudtam venni. 'A kg vizes szappan ára 11 800. Ezeket a szappanokat, ami­ket Ucinak küldök, az ősz folyamán a hivatalban kaptam, elküldöm neki. Ha Pali Pestre jön és van elég pénzük hozzá, vegye meg ő. Én nem is tudok akkora összeget hitelez­ni, és 48 000 P-ős szappant nem hiszem, hogy vennék. A mosószer is az én maradék készletemből van; 1 kg szóda 8-10000 P. A paprikát is én küldöm, azt is a Bankban kaptam. A gombfelvarró cérnából egy Nanáé és egy Ucié. A kis ruha a kölcsönruha, ha kicsi lenne, az övét bele lehet toldani. Hétfő Emőházyval most reggel nem tudtam telefonon beszélni, és ha ma kell neki a csomagot leadni, akkor a paprika nem lesz benne, mert elfelejtettem elhozni. Szombaton vettem 2 dkg magyarborsot, 12 000 P az ára. Ezt Uci adja meg Nanának. - Tegnap megint esett és havazott, este már úszott a lakás. Ma reggel nem volt időm feltörölni, majd csak ha hazamegyek. Uci lakásába szombaton megint fel kellett rakni a köveket, jártak bent. így látszólag semmi sem hiányzik, sőt akkor még a ródli is megvolt. De délután 5 óra­kor Mariska jött haza és látta, amint egy fiú ródlit visz ki a kapun. Nagyon hasonlónak találta, de én megnyugtattam, hogy egy órával azelőtt voltam fent a lakásban és bekö­veztem, a ródli megvan. De reggel azért az első dolgom volt felmenni, - és tényleg azt vitték el. Ráismert az emberre, a házban dolgozó vízvezetékszerelő inasa volt. Rögtön mentem a házmesterhez és a címét akartam megtudni, de nem tudták. így ma reggel el 132 A tagmondatot a levélíró aláhúzással emelte ki.

Next

/
Thumbnails
Contents