Géra Eleonóra: Budai úrinők romlakásban. Levelek a Fény utcából 1944-1947 - Budapest történetének forrásai 14. (Budapest, 2020)
Levelek 1944-1947
166 Budai úrinők romlakásban mindent megtettem, amit megtehettem. Most az ebédlőbe a száraz falhoz toltam Anyus rekaméját, az én díványomat, felraktam rá Uci szőnyegeit, és amennyire tudtam, betakartam. Uci nagyon átázott díványa is idekerült most. Tegnap bent voltam az ő lakásukban is. Csak a gyerekszobában, a fűtőtest mellett van egy kis száraz rész. Amit tudtam, odahúztam. A nagy dívány, ami most a gyerekszobában van, annak még a ládájában is áll a víz. Az ebédlőbútor elég jól állja a vizet. De szegény zongora nagyon siralmas állapotban van. A könyvállvány is nagyon ázik. A kis szekrényke is, de az szegény úgyis használhatatlan lesz, mert az nagyon megsérült. Mária édesanyjához és húgáékhoz Budapest, [1945.] november 22. (csütörtök) Édeseim, tegnap jó napom volt, levelet kaptam Tőletek, azt, amit 12-én írtatok. Ti azt írjátok, hogy én nem írok, én pedig Tőletek várok hiába többször levelet. Én éppen olyan szorgalmasan írok, sőt többet is, mint eddig, de ez a levél is 10 napig jött. Látom, hogy Nanika nagyon ideges és aggódik. Én is nagyon aggódom értetek, most még Bözsi miatt is komplikálódik a helyzet. És Uci még most sincs jobban. Mikor fog már meggyógyulni! Igazán csont és bőr lehet. Nagyon várom az újabb röntgen eredményét. Édes Nanikám, ne aggódj a kredencben lévő dolgok miatt. Minden megvan. Éppen a napokban vettem ki onnan szegény apa óráját, mert az enyém elromlott. A lakásban egyáltalán nincsen biztonságban, oda nem akarom vinni. A Bankban sem tudom sehova elhelyezni, szerintem igen jó helyen van ott. Minden meglesz, ne félj Nanika. És hogyan képzeled el Nanám, hogy azt csak úgy egyszerűen el lehetne venni, minden szó nélkül? Nagyon megsérteném vele. A betörőktől az én lakásomban sokkal jobban lehet félni. Böbének sem adhatom, az ő lakása is őrizetlenül van egész nap. Újabban mérsékli magát, nem hiányzik semmi, nem kell olyan nagyon aggódnod és sötéten látni. A lakásban a szekrények mind be vannak zárva, újabban a speizot is bezárom, de nincsen rá semmi okom azonkívül, hogy a betörőktől félek. Édes Nanám, bízd csak rám, hogy mit csinálok a lakáskulccsal. Nem tehetem el, ha karácsonykor elmennék Pestről. A lakásba most is bementek egy délelőtt a gázosok, a napokban a vízvezetékszerelők. Én nem maradhatok mindig otthon. Egyelőre még hulladékkal fűtünk, és ha megkapom a tüzelőt a Banktól vagy máshonnan tudunk venni, annak a felét ő fogjafizetni. A kosztolás miatt se aggódj. Sokkal jobb most és több, mint amikor Te itt voltál. Most az a helyzet, hogy olyan kevés a gáz, hogy reggel kezdik főzni az ebédet és délben folytatják, és este vacsorára befejezik, és akkor mindnyájan együtt ebédelünk. (Én már a Bankban is ebédeltem.) Most jobb a beszerzési csoportunk. Néha kapunk vajat, sajtot, azt én reggelire szoktam megenni és néha veszek is. Tízórára pedig a libazsírt eszem. Ha lehet, megint fogok venni, bár tegnap 75 000 volt kilója. Az olaj literje I héttel ezelőtt 30 000 volt,