Géra Eleonóra: Budai úrinők romlakásban. Levelek a Fény utcából 1944-1947 - Budapest történetének forrásai 14. (Budapest, 2020)

Levelek 1944-1947

134 Budai úrinők romlakásban hasonlít egyikre sem. Más, mint Pipi és Öcsi volt ebben a korban. Városyéknak is meg­mutattam a kisasszonyt és ott is nagy tetszést aratott. Köszönöm szépen a darát és a tojást. Egy eltörött, de milyen szép volt a többi. Már hetek óta egy sem volt a házban, pünkösdre vettünk a beiglihez kettőt, á 6,50, de tegnap már 7,50 volt az ára, egy fej saláta tegnap 16 P-be került. Még csak egyszer ettünk. Ha megint lesz valami küldési lehetőség, mákot kérnék Tőletek, itt is van, de 80 P kilója. Most használtuk el az utolsót, nekem 4 kg mákomat borították ki és keverték össze, és taposták össze mosószódával, habbal, lecsóval. Az előszobaszekrény felső részében tartottam, azt betörték, kidobálták a szekrényből, minden fehérnemű és ruhafélét szin­tén és minden a szekrény előtt volt. Borzalmas látvány volt. Minden reggel felrohantam a lakásba megnézni a helyzetet, de nem sok időre, mert folyton lőttek, amit tudtam, visszadobtam a szekrénybe, másnap reggel megint minden a földön volt. A fürdőszo­bában lekvárban jártam. A nagy mosófazékba tettem bele a dzsemmeket és befőttet és beállítottam a fürdőszoba ajtóba, ruhákat dobáltam rá, azt hittem, ezt nem fogják bántani. A kádban lévő víz fenékig be volt fagyva és egy reggel a fazék egész tartalmát ráborították a jégre. Az ebédlő89 felől, a tapétaajtón mentek be. - No, de megint egyszer visszakalandoztam a múltba! Ha nem kaptátok meg előző leveleimet, hát most újra megírom, nem vagyok beteg és Nanának nem kell értem aggódnia. Még Veszprémben szereztem a hólyaghurutot és ott a belgyógyász kúpokat rendelt, ami igen jól helyrehozott. Az ostrom alatt kiújult és újra megcsináltattam a receptet, de az nem használt, erre elmentem a Janitshoz és ő adott 6 Ultroseptyl injekciót és elkezdte a kezelést, és már 3 hete járok hozzá, de ered­mény nem mutatkozik. Bárhova érek, mindenütt első utam a WC. De azt veszem észre, hogy a gyalogolás és cipelés igen rossz hatással van erre a bajra. Most sorra válaszolok a kérdésekre! A disznósajt tényleg kissé száraz volt, alig tudtam elvágni a héját, de egy helyen belül romolni is kezdett, de azért igen finom volt, sajnos, már elfogyott. A kolbász kitűnő, már nem sok van belőle, a szalonna egy kicsit rágós. — Gumihózit majd igyekszem venni, de nem lesz olcsó, úgy 200 P-re tippelem. Fogkrémet Lili adott Anyus számára, szappant is viszek Anyusnak, de cérnám az már nincs, félek, hogy csak nagyon drágán lehetne venni, - vegyek azért? Hogy fogalmatok legyen az árakról, az Odol fogkrém 30 P, egy liter M. M. kölnivíz 1600 P. Risomaltánra többfelé adtam megbízást. Mosószódám és sóm még van, azt majd hozok. Nem írtátok, a Márki Mária féle csomagban volt egy békebeli felmosórongy, wc­­papír és fogkrém, - megkaptátok? - Öcsike vonatjából még egy személykocsit találtam, de az ember nem volt az állomásépületben, mert a tetejét egész külön helyről szedtem össze. A Márkimból semmit sem tudtam megmenteni, mert minden dobozt kinyitot­tak és a tartalmát kiszórták. Minden társasjátékjuk szanaszéjjel fekszik összetaposva. 89 A leírás szerint a lakás két udvari szobából, előtérből, konyhából és fürdőszobából állt, az előtérben alakíthatták ki az ebédlőt. BFL IV.1419J II. Fény u. 15. Lakásív (1941) IV. em. 55.

Next

/
Thumbnails
Contents