Géra Eleonóra: Budai úrinők romlakásban. Levelek a Fény utcából 1944-1947 - Budapest történetének forrásai 14. (Budapest, 2020)
Levelek 1944-1947
Levelek a Fény utcából 1944-1947 127 lyeget ragasszatok a levélre.) A török térítőről már írtam, megvan. A gyógyszerek egy része is megvan, bár az ostrom alatt abból élt a ház, mert a házban levő orvos79 számára a légóparancsnok lefoglalta. Ami megmaradt, azt később megkaptam és még találtam is. Azok itt lent vannak Lili lakásában. A zsírt még nem találtam meg, igaz, hogy még nem is volt időm tüzetesen megnézni, de ha ott lenne, már rábukkantam volna. Volt egy pár kg krumplim a pincében, egy ládában, a szeneskosárba tette bele a házi tolvaj és úgy vitte el. Ez nem lesz meg. Hogy a porcelánból mi törött el, nem tudom, annyit láttam, hogy a Gorka-váza80 darabokra ment. A mi ezüstünket megtaláltam, sőt F-néét is, már el is vitte, kaptam tőle egy tortalapátot. Drága Nanikám, nem hiszem, hogy én olyan soká maradhassak Pécsett, hogy még ruhát is varrassak. Minden vágyam, hogy eljussak, talán a Bank autójával. De V. 15-től kezdődőleg az elöljáróság adja majd az utazásokhoz az engedélyt azoknak, akik hivatalos ügyben utaznak vagy állandó lakhelyükre térnek vissza. Kéj utazásokra, bevásárlásra, rokoni látogatásra nem ad engedélyt. De remélem, hogy a Bank ebben is segítségemre lesz. A napokban elmegyek Polyánszkynéhoz és beszélek vele. De mostanában igen későn érek mindig haza, mert bár az Ultraroptil injekciókat megkaptam, de kezelésre továbbra is járnom kell, nem igen akar javulni. A hallásom átmeneti javulás után megint rosszabb, újra elmegyek Tamásihoz, félek, megint felgyűlhetett a savó és újra felszúrja. Hogy konyharuhából és abroszból mi maradt Ucikám, még nem tudom konstatálni, mert még az ostrom alatt felszaladtam egyszer a lövöldözések közben, piszkos és tiszta fehérneműt belekötöttem a piros nyári paplanba (ebben voltak a cipők is) és a hátamon lecipeltem akkor a bizonyos lakóhoz, akinél a cipők eltűntek. A batyu most Lili fürdőszobájában van. Mariska lassan kimossa a kisebb darabokat. A mosóné Mariskánál már voltam, jelenleg batyuzással foglalkozik, de mire vizünk lesz, majd eljön mosni. Scheuné egyszer meglátogatott, jól átvészelte, ura is és a gyerek is. Egyelőre nem jár dolgozni, a lakást őrzi. Nanika írja, hogy idegen nem mehetett be a lakásba, - Lilivel nagyokat kacagunk, hogy Ti milyen naivak vagytok, fogalmatok sincs semmiről. Már írtam, hogy már nem lakunk az óvóhelyen és a lakásomat nem lehetett bezárni, az ment be, aki akart. - Uci lakását egy rossz ajtóval betámasztottam és nagy köveket hordtam elé, az ajtót valaki elvitte tüzelőnek. Félek, hogy egy szép napon a bútorait fogják eltüzelni. Most megint betámasztottam, de ez nem sokat ér. A mi lakásunk sincs biztonságban. De már sötét van, nem látok írni. A többi kérdésiekre legközelebb válaszolok. Lili is csókol Benneteket igen sokszor velem együtt. Mária 79 Dr. Herczeg Lipót Ágoston nyugalmazott orvos ezredes 1927-től lakott a házban. BFL IV.1419.n II.Fény u. 15. Lakásív (1945) Félem. 2. 80 Gorka Géza keramikus, iparművész, az 1930-as években különösen nagyra értékelték a népi fazekas hagyományokat (pl. habánok) és a modernitást ötvöző stílusát, bonyolult máztechnikai megoldásai nemzetközi ismertséget hoztak neki három világkiállításon.