Géra Eleonóra: Budai úrinők romlakásban. Levelek a Fény utcából 1944-1947 - Budapest történetének forrásai 14. (Budapest, 2020)
Levelek 1944-1947
122 Budai úrinők romlakásban éjszaka olyan kísértetiesen hangzott. Tegnap egész nap ömlött az eső, ilyenkor szörnyű ideges vagyok a bútorok miatt. Ma első dolgom volt megnézni a lakást. A plafon vizes és a padló is, de a bútorok nem áztak meg. Az olvadáskor sokkal jobban beázott. Persze Vígék73 felett a vice74 és a házmester75 már kijavították a tetőt, de most abbahagyták a munkát, pedig megígérték, hogy felettem is megjavítják. De a vicét és a fiát elvitték, a házmesternek pedig íngyulladás van a kezén.76 De tegnapi érdeklődésemre megígérte, hogy amint meggyógyul, én kerülök sorra. Sajnos úgy veszem észre, amint a Kisrókus utca felől jövök, hogy Vígék cserepezéséhez én felettem szedték össze az anyagot. - Talán hamarosan lesz már gázunk (talán 3 hét múlva), mert a Kisrókus utcában dolgoznak már a vezetéken és a házban elzárták a főcsapot. Persze, hogy a lakásokban, a falban milyen állapotban vannak a csövek az csak ezután fog kiderülni. Vizünk még mindig nincs. Pedig egy nagymosás már nagyon aktuális lenne. Már alig van ágyneműm, szeptember közepén mosattam utoljára. De Lili, az angyal, megígérte, hogy a piszkos konyharuhákat, törülközőket és apróságokat lassanként kimosatja Mariskával. Nagyon, nagyon jó Lili hozzám, minden gondomat-bajomat a szívén viseli. Szegényke, már 3 napja fekszik, fájnak a lábai és merevek. Még a kezén is meg vannak duzzadva az ízületek. Mi van Veled Nanikám? - Édesem, nagyon vigyázz magadra, úgy féltelek! Bárcsak megint én vigyázhatnék Rád! De mikor lesz az! Egyelőre még csak nem is tudok Pécsre menni. A napokban jött egy kollégám, 4 napig utazott, ütközőn, vonat tetején, és egy éjszakát a szabadban kellett töltenie. Mások is ezt mesélik az utazásról. Már azért is várom Polyánszkynét nagyon, hogy erről is halljak tőle. A napokban a Hazai Bankban is voltam. Egy meghatalmazást írjál Nanikám, hogy ezentúl én vehessem fel a nyugdíjadat (két tanú is írja alá). A múlt héten a szemorvosnál is jártam. Erős lett a régi szemüvegem, már csak az utcára használható, munkához új kell. A legolcsóbb keret, a legegyszerűbb üveg is 400 P az ára. Jó keret és hajlított üvegből 900 P-be kerülne. Szörnyű ára van mindennek! Rövid 2 heti olcsóbbodás után az árak az ostrom utáni színvonalra emelkedtek. A cukor ára megint 420 P, a liszté 80 P, marhahús 200 P. Pedig már azon gondolkoztam, hogy veszek 10 kg kenyérlisztet, amikor annak az ára 30 P volt, mert ebből teljesen kifogytam. Most várok és reménykedem, hogy olcsóbb lesz. A napi kenyéradag 10 dkg. Az a szerencsém, hogy Lili és Mariska igen [kevés] kenyeret esznek (Az elő73 IV. em. 56., a három szobából egy maradt használható. BFL IV.1419.n II. Fény u. 15. Lakásív (1945) IV. em. 56. 74 Adorjáni Béla, 1944. június 1-én költözött aházba. BFL IV. 1419.n II. Fény u. 15. Házigyűjtőív(1945). 75 Somogyi István, 1944. október 2-án költözött a házba családjával. BFL IV.1419.n II. Fény u. 15. Házigyűjtőív (1945), Lakásív Fsz. 2. 76 Adorjániék erdélyi menekültek voltak, ezért román állampolgárok. Az 1945 decemberében kelt felmérés szerint a segédházfelügyelő és családja nem tért vissza, helyüket Kuruc Pál és Gyökér Zsuzsanna vette át. BFL IV.1419.n II. Fény u. 15. Lakásív Fsz. 3.; BFL IV. 1419. p. II. Fény u. 15. Házigyűjtőív (1945).