Géra Eleonóra: Budai úrinők romlakásban. Levelek a Fény utcából 1944-1947 - Budapest történetének forrásai 14. (Budapest, 2020)

Levelek 1944-1947

116 Budai úrinők romlakásban akkor szakadt le V. Szabóék és Butkaiék lakása úgy, hogy még az alattuk lévő III. eme­leti lakás is romokban van. El sem tudjátok képzelni, hogy hogy néz ki a ház. - Igen, ez a pergőtűz is szörnyű élmény volt, de akkor is megsegített a Szűz Mária. Előző este kapta a két lakásunk a belövést és én reggel, dacára annak, hogy igen sok lövést lehetett hallani, felmentem, hogy a speizból kihordjam az élelmiszert a szobákba, mert ott még volt ablak. Féltem, hogy a paradicsom és a befőttek megfagynak. Ott ért a pergőtűz. Akkor törtek be a szobák felől az ablakok. A fiókos szekrény márványán álltak az ubor­­kás üvegek és egy 5 literes üvegben az eltett alma, - az óra leszakadt, minden tönkre­ment, a lé szertefolyt. Ettől kezdve a lakás tárva-nyitva állt. Sok befőttet és dzsemet hordtak el. - Pali szmokingja Pesten maradt, mert csak a mellényt találtam meg. A tu­rista nadrág és a régi télikabát is megvan. De a jó turista kabát, a flanell nadrág és mit tudom én még mi minden eltűnt. Ezek a mi szekrényeinkben voltak, Andriskáék miatt Maca hozta még át. A pincében a porcelános ládákat még egyszer szedtem össze és raktam be újra a pincébe, rendszerint félóra múlva újra nyitva volt és kezdtem újra a fát felrakni, a ládákat behordani. A pincében mindenfelé Uci kékszélű edényeinek roncsa­ival találkoztam. Az a kicsi kis láda, amiben a teáskészlet volt69 eltűnt. A fából rengete­get loptak el. Április 15. Naplószerűen kezdek Nektek írni, mert nem tudom, mikor lesz alkalmam a levelet el­küldeni, mindig van készenlétben egy, amit megfelelő pillanatban átadhatok. - Közben megkerült a csomag is. A Szt. Imre Kollégium patikájában átvettem. Nagyon szépen köszönöm a finom falatokat, igen-igen jó minden, remek tízóraikat eszem belőlük. - Éppen ma van 2 hete, hogy autóval, a pécsi házgyár útján elküldtem a levelemet, na­gyon várom már a válaszotokat. - Tegnap a lakásban összeszedtem egy pár holmit Ilike számára, a 2 kg sót, amint alkalom kínálkozik rá, küldöm. Uci régi világoszöld pulóverjét azért küldöm, mert abból szabva lehet valamit Ilikének csinálni. - De még senki sem írt róla, hogy milyen a mi kis Ilikénk! - Kire hasonlít, milyen a szeme és a haja? - Boldog vagyok, hogy Nana olyan jó kondícióban van, de nagyon féltem, hogy elbízza magát és sokkal többet dolgozik, mint amennyit szabadna és megint baj lesz. Nagyon kérlek Húgom, vigyázz rá! A lábát fásnizza továbbra is, Nanikám, tedd meg a kedvemért! Szinte látom, hogy ezt már régen elhagyta, de tegye újra. - Mivel nagyon híján vagyok a nyári ruháknak, Nana itt maradt fekete imprimé ruhájából és kék-fehér mintás háziruhájából szerettem volna magamnak ruhát csináltatni - 300 pengőt kért a régi varrónő darabjáért. Ezt sajnos nem tudom megfizetni. - Kérdezitek, hogy éltünk az óvóhelyen. Azt leírni - pláne kézzel - kissé sok volna, majd szóval többet mondok róla. 8 hétig a fekvőszékben éltem, de hosszabbító nem volt hozzá. A régi kabátom 69 A levél innentől kézírással folytatódik.

Next

/
Thumbnails
Contents