Géra Eleonóra Erzsébet (szerk.): Buda város tanácsülési jegyzőkönyeinek regesztái 1708-1710 - Budapest történetének forrásai 13. (Budapest, 2016)

Géra Eleonóra Erzsébet: "Uram Irgalmazz nekünk vagy elveszünk!" Buda a Rákóczi-szabadsághar és a pestis szorításában

zolását. A rácok kiváltságlevele továbbá ugyancsak biztosította, hogy bizonyos termékekkel törvényesen kereskedjenek, például lenvásznat és posztót hozzanak be. A kereskedöcéh ezt akkora mennyiségre próbálta korlátoztatni, amekkora fedezte a tabáni iparosok által felhasznált mennyiséget. A nem budai illetőségű rácok akkor kereskedhettek szabadon, ha egyezséget kötöttek valamelyik helyi céhes kereskedővel és az ő megrendelésére szállítottak, amit dokumentumokkal is tudtak igazolni. A kereskedők hagyatékában leltározott balkáni eredetű áruk mennyisége igazolja, hogy ez a megoldás viszonylag gyakorinak számított. A céhhez tartozás azonban nem csak kiváltságokkal, hanem kötelességekkel is járt. A tagságnak kötelező volt részt vennie a kijelölt szentmiséken, körmeneteken, s az előírt egyházi ünnepeken nem nyithatott ki és máskor sem térhetett el a város által meghatározott nyitvatartási rendtől. A hajókon árusító markotányosok, vagy a portékáikat zugboltokban, esetleg az utcasarkon kínáló zsidók és rácok magukra nézve nem tartották kötelezőnek a város előírásait, s az említett időszakokban is kereskedtek. A Magyar Kancellária 1709-ben Pest-Pilis-Solt vármegye tisztviselőinek közreműködésével lefolytatta a vizsgálatot és megállapításait közölte a Haditanács illetékeseivel. A tanúkihallgatások során kiderült, hogy mintegy hat éve tizennégy-tizenöt fős szentendrei csoport települt át Budára, akik itt kereskedelmi tevékenységet űztek, bár egy részük eredeti foglalkozása iparos, a kereskedelmet hivatalosan nem tanulták. A szentendrei magisztrátus úgy nyilatkozott, hogy településük lakóit semmiféle veszély nem fenyegette, mivel szereztek védlevelet a kurucoktól. Ezt az előnyt a Budára települt idegen rácok alaposan kihasználták: ha Bécs felé mentek, akkor szentendreiként menlevéllel viszonylag biztonságban utaztak, míg a budai céhes kereskedők nem tudták, mi vár rájuk a városkapun kívül, így nagy bátorság vagy sok fegyveres kísérő kellett ahhoz, hogy bécsi útra vállalkozzanak. A rácok nyugodtan ülhettek a boltjaikban akkor is, amikor a kereskedőcéh tagjai őrségbe mentek, sőt, a beszállásolás és az ezzel járó terhek sem fenyegették őket. A Haditanács alelnöke hiába idézte a vizsgálat megállapításait és szólította fel a budai várparancsnokot a szentendrei idegen rácok elküldésére, Pfeffershoven ettől függetlenül 1710 elején beküldött jelentéseiben még mindig az „ellenség elől Budára menekült” rácok maradása mellett érvelt. A város ugyancsak hiába záratta be az idegen rácok boltjait, azokat a katonai parancsnok támogatásával hamarosan újra kinyitották.63 Pfeffershovent a Haditanács egy másik, rácoknak kedvező kijelentés miatt is kérdőre vonta, eszerint azt mondta, hogy amíg ő a várparancsnok, addig egyetlen arra hajózó

63 ÖStA KA HKR Protokoll Expedit 1709. Mai Nr. 236. (Bd. 458. föl. 508.); 1709. Nov. Nr. 253. (Bd. 459. föl. 1029.), 1710. Febr. Nr. 21. (Bd. 463. föl. 125.), HKR Akten 1709. Jul. Exp. r. Nr. 335., 1709. Nov. Exp. r. Nr. 253., 270.

39