Géra Eleonóra Erzsébet (szerk.): Buda város tanácsülési jegyzőkönyeinek regesztái 1708-1710 - Budapest történetének forrásai 13. (Budapest, 2016)

Géra Eleonóra Erzsébet: "Uram Irgalmazz nekünk vagy elveszünk!" Buda a Rákóczi-szabadsághar és a pestis szorításában

hogy a pestiskórházat csak október 21-én nyitották meg, így a jelzett időpont előtt elhunyt 11 áldozatot leszámítva is egyértelmű, hogy minden harmadik elhunyt nem került be a lazarétumba. Ugyanakkor az 1710. január 27-ig meglévő adatsorok alapján kijelenthetjük, hogy heti bontásban nézve csaknem annyian haltak meg elkülönítve, mint otthon. A szemlészeknek sem volt azonban egyszerű dolga, minden egyes beteg és gyanús személyről két példányban kellett kiállítaniuk a vizsgálatot igazoló cédulát: az egyiket a pestiskórháznak, a másikat a polgármesternek. Ellenszolgáltatásként minden megvizsgált személy után 15 krajcár fejpénzt kaptak, ami nem kevés, hiszen mások egyheti munkával kerestek ennyit. A Telekkönyvi Hivatal egyik lovas kerülője pedig vélhetően elhunyt szerettei végtisztessége miatt aggódhatott, amikor egyik este a pestiskórház mellett létesített temetőhöz lovagolt, bár pontosan tudta, hogy fegyverrel fogják távol tartani a fertőzöttek nyughelyétől. A város katolikus lakói sokat nyugtalankodtak amiatt, hogy gondoskodásuk, szokásos szertartásaik nélkül mi történik majd családtagjaikkal a túlvilágon, ha földi létük bevégeztével a szemükben istentelen rácok kezébe kerülnek. Különféle mendemondák keringtek arról, hogy a rácok nem adják meg a kellő tiszteletet az elhunytaknak, testüket emberi mivoltukra tekintet nélkül dobálják a sírgödörbe, ami ráadásul nem is mindig elég mély.12

A pestis nyomán kialakult világvége-hangulat teljesen felborította a rendet: a lakosság mozgásának korlátozása, házaik naponkénti átkutatása, a szigorú előírások és az ellátási nehézségek a járvány fenyegetésével karöltve gyakran szokatlan, erőszakos reakciókat váltottak ki a lakosságból. Az engedetlenség és a félelem a város majdnem minden lakosát érintette. A polgártól a szegény rácig mindenki igyekezett biztonságba helyezni legértékesebb holmijait: a polgár a határban a földbe ásta el a pénzét, a rác a fertőzött, lefoglalásra ítélt ruhaneműit menekítette a szőlőkbe, ahol sziklaüregekbe, kövek alá helyezte vagy takarókba csavarva elásta. A szegény rácok a pestisorvos embereit ugyanúgy kövekkel dobálták és szidalmazták, ahogyan nem sokkal később tették azt a járványbiztosnak kinevezett Andreas Wieser és Franz Kokall tanácsosokkal a horvátvárosi lakosok, amikor fertőzött városrészüket a katonaság közreműködésével megpróbálták elzárni a Vízivárosról. A zárlat alá vett Tabán lakosai éjszakánként titkon vízre szálltak és a ráckevei - ugyancsak pestisfertőzött - rácokkal üzleteltek, legtöbbször bort, pálinkát vittek feketén eladni. Akadtak olyan rácok

12 BFL IV. 1002.j. Paul Weindling pestisszemlész kinevezési határozata. (1710. január 24.), Határozat a rácok bírójának. (1710. február 14.), Határozat Willfersheimbnak. (1710. február 14.), Willfersheimb beszámolója. (1710. február 23.), Határozat a Rácvárosnak a holtak temetésének körülményeiről. (1710. április 12.), Határozat Ludwig szemlésznek (1710. augusztus 11.); Lásd az 1217., 1242., 1273. számú regesztákat.; MNL OL E 24 Zennegg jelentései a Magyar Udvari Kamarának (1709. december 24., 1709. december 30., 1710. január 4., 1710. január 13., 1710. január 28.)

14