Hat (hét) nemzedék. A Manno család története - Budapest Történetének Forrásai 12. (Budapest, 2015)

Bácskai Vera: Család és történelem

tett. Nehezményezte a János iskoláztatására és ruházkodására fordított 1386 forintos összeget is, arra hivatkozva, hogy a végrendelkező a kurátorokat a vagyon megtartására kötelezte. (Mint láttuk, a végrendelkező csupán az ingatlantulajdon megőrzését írta elő.) Javasolta, hogy vessenek véget a pazarlásnak, kurtítsák meg a luxus-kiadásokat, határozzák meg a havi kosztpénz összegét.

A kurátorok válaszukban elismerik, hogy ugyan az árvák eltartása, ha a legjobb magánházakban helyeznék el, és sorsukra hagynák őket, kevesebbe kerülne, mégis úgy vélik, hogy jövőjük jobb biztosítékául szolgál, ha nővérük gondoskodik ellátásukról és neveltetésükről. Úgy vélik, hogy a végrendelkező akaratával szegülnének szembe, ha mániákus takarékoskodástól (Ersparungssucht) vezérelve, a gyermekek nevelését csak lényegtelen mellékkörülményként kezelnék. A bizottság azt kívánja tőlük, hogy adják fel a végrendelkező kívánságának megfelelő háztartásvezetést és nevelést, amelyet viszont az elhalt barátjuk iránti bizalom érzésétől vezettetve nem tehetnek meg.

Vagyis a kurátorok fenn kívánták tartani a jómódú polgári élet kereteit, és a rájuk bízott kiskorú gyermekeket megfelelő iskolázással és tanítással, tudással felvértezve készítették fel önálló életükre. A csak a családtagok szükségleteire fordított kiadások tételek szerinti csoportosítása ki is domborítja az iskolázás domináns szerepét (2. sz. táblázat). 1819 és 1824 között ugyanis a családra fordított kiadások 30%-át fordították ezen célra. A legtöbb pénzt természetszerűen az idősebb fiú, János tanulmányai emésztették fel, mivel ő iskoláit távoli városokban (1815—1818-ig Miskolcon, 1819—1822-ig Pozsonyban, az 1822/23-as tanévet Nagyváradon) végezte, az 1823/24-es tanévben pedig Sárospatakon tanult jogot. (Tanulmányainak befejezése ad magyarázatot a taníttatási költségek 1824. évet követő tetemes csökkenésére is.) Az itt kapott bizonyítvány jó előmenetelét tanúsítja, és igazolja latin, magyar, görög, német és valach nyelvismeretét. A távoli városokba - főleg fiatalabb korában - a gyámok kísérték el, és helyezték el koszt-kvártélyra a helyi tanároknál, iskolaigazgatónál. Bár szállásadói hivatásuknál fogva felügyelhették tanulmányait, a felsőbb években emellett még külön korrepetitorokat is tartottak mellette. E kiadásokat tetézték még János, valamint az őt kísérő gyám oda-vissza útjának tetemes költségei, továbbá - ahogy István esetében ezt a számadások pontosan rögzítették, - a tanárnak küldött ajándékok, például kávé, cukor, stb. ára is.

János jogi tanulmányai végeztével a Kamaránál gyakornokoskodott, és korára, valamint állására tekintettel 1826-ban kérte nagykorúsítását. Ettől kezdve csak készpénzt kapott: 1826-ban, nyilván fennmaradt örökrészeként 11 463 forintot, továbbá ekkor veszi át Zsófiával együtt a családi ezüstöt, 1827-ben viszont csak 1746 forintban részesült. Az 1826-27. évi számadások családtagonként tárják elénk a kosztpénz rájuk eső részét; János ezekben a feljegyzésekben

16