Hat (hét) nemzedék. A Manno család története - Budapest Történetének Forrásai 12. (Budapest, 2015)
Családi tanúságtételek - Ifj. dr. Csorba Emánuel: A Nagyboldogasszony útjától Damaszkuszon át a Ménesi útig
A tengerben fürdés és a remek ellátás ellenére unatkoztunk Holiday Beach- en. Egészen addig, amíg a tőlünk kb. 20 km-re még északabbra fekvő, a háború és az összes külföldi turista elutazása miatt ideiglenesen bezárt Casino du Libán mintegy 30-40 unatkozó, zömmel skandináv, angol és német „művésznője”, táncosnője stb. fel nem fedezte, hogy egész Bejrútban csak a Holiday Beach- ben vannak külföldiek, méghozzá csupa szalmaözvegy férfi, akik szintén unatkoznak. Ettől kezdve nem lehetett levakarni őket - egyáltalán nem tisztelték az ottmaradottak aggodalmát távol lévő családjaikért. A háború nem sokáig tartott, és mi azután néhány hét múlva - ENSZ utasításra - visszamentünk Damaszkuszba - kivéve amerikai, angol, német és holland nemzetiségű kollégáinkat, akiket a szírek nem engedtek vissza. Damaszkuszban nagyon rosszak voltak a közállapotok. A kormány a háború alatt felfegyverezte a csőcseléket („népi ellenállás” - a várt izraeli megszállók ellen, akik nem jöttek), az utcán a civileket fényes nappal megtámadták, kirabolták, az üzletekben áruhiány volt, - irigyeltük azokat, akik nem jöhettek vissza. Az egyetemen befejeztem a félbe szakadt vizsgákat és egyedül megindultam autón hazafelé. Helyzetemet nehezítette, hogy nagyon erős köszvény támadta meg bal könyökömet, aludni sem tudtam a fájdalomtól, bal karomat nyakamhoz felkötve tudtam csak tartani, így fél kézzel vezetve vágtam neki a 3000 km-es útnak. A Taurus-hegység keskeny szerpentinjein, igen rossz úton, a kormányt elengedve és térdemmel tartva tudtam csak sebességet váltani, és amikor 16-18 órás kínlódásos vezetés után szállásomon holtfáradtan ágyba rogytam, lüktetve fájó könyököm nem engedett elaludni. Damaszkuszi szerződéshosszabbítás Damaszkuszban mesébe illően jó dolgunk volt és közel nyolc évet töltöttünk ott. Ez persze csak nagy harcok árán sikerült, mert a magyar hatóságok eredetileg csak két évre adtak nekem fizetés nélküli szabadságot, és bár az UNESCO mindig újabb kétéves hosszabbítási ajánlatot adott, az Építési és a Külügyminisztérium minden alkalommal elsőre megtagadta a hozzájárulást és csak fondorlatos mesterkedéseimmel sikerült ezt áttömi. Az volt a szerencsém, hogy az egyetemen jóban voltam szír professzor-kollégáimmal, akik közül nem egy magas kormánypozíciót is betöltött. így például egy alkalommal, midőn otthonról - szokás szerint - elutasítás jött az UNESCO hosszabbítási ajánlatára, szerencsére éppen akkor a mellékesen közgazdaságtant tanító professzor kollégám - gazdasági miniszterként - szír kormánydelegációt vezetett Budapestre. (Az áská- lódásnak nemcsak a hivatalos rosszindulat és irigység volt az oka, hanem az is, 150
