Hat (hét) nemzedék. A Manno család története - Budapest Történetének Forrásai 12. (Budapest, 2015)
Családi tanúságtételek - Ifj. dr. Csorba Emánuel: A Nagyboldogasszony útjától Damaszkuszon át a Ménesi útig
Minket is elér a háború 1944 elején mindennapossá váltak az angolok éjszakai és az amerikaiak nappali Budapest-bombázásai. Emiatt az iskolaévet is korábban befejezték, hogy a gyerekek vidékre mehessenek. Betegeskedő, öreg nagymamám nagyon nehezen viselte a naponta többszöri lerohanást a kertünkben ásott földalatti árok-óvóhelyre. Ezért a tanév végén a család kibérelt a Gödöllő melletti Máriabesnyő faluban, Nyergesék parasztházában egy szoba-konyhát és Nagymamát az én gondozásom mellett oda kitelepítette. Nagymama délelőtt ott főzőcskézett, én reggel kimentem kerékpáron a közeli halastavak mellé és ott a fűben fekve készültem a jövő nyáron esedékes érettségire, közben pihenésképpen kis légpuskámmal célba lőttem a hangosan kuruttyoló békákra. Ősszel a szovjet csapatok elérték Budapest határát, körül is zárták. Kiképzett leventeként, 16 évesen engem is behívtak katonának. Egyenruhát már nem kaptunk, rohamsisakot, géppisztolyt, kézigránátokat és Panzerfaustot viszont igen. Lövészárkokat ástunk. Nem lelkesített a gondolat, hogy a Sztálingrádtól és Moszkvától Budapestig előretört szovjet túlerőt én a saját testemmel, életem árán próbáljam megállítani. Viszont a katonaszökevényeket az SS és a nyilasok teketória nélkül, a helyszínen agyonlőtték. A nyilasok nem harcoltak, csak harcoltattak. A szomszéd ház nyilas házmestere többször bejött lakásunkba is, ellenőrizni, hogy nem talál-e otthon, nem szöktem-e meg a katonaságból. Mégis rászántam magam. Már a Bocskai úton állt egy hete a front, amikor egy éjjel, a sötétség leple alatt eltűntem az Ábel Jenő utcai tankcsapda-lövészárokból és a Kenese utcában bezörögtem egy idős, gyermektelen házaspár, Körmendi bácsiék házába. Ők már korábban felajánlották, hogy végszükség esetén egy ideig elbújhatok a kertjük végében lévő kis fáskamrájukban a tűzifa mögött előkészített rejtekhelyen. Itt csak négy napig kellett kibírnom, addigra már bejöttek az oroszok és hazamehettem. A mi Diószegi úti villánk felső lakása több aknatalálattól teljesen elpusztult. (A németek mind a felső, mind az alsó lakásban gépfegyverállást rendeztek be). Az alsó, ugyancsak súlyosan sérült lakásban két szobát „lakhatóvá” tettünk. Megkezdődött a romeltakarítás, a halottak eltemetése. Édesapámmal kertünkben négy halottat (két civilt és két katonát) saját kezünkkel ásott közös sírban temettünk el. Az első ’’szabad” május elsejei felvonuláson meglepve láttam a kommunista párt sarló-kalapácsos vörös zászlaja alatt, lelkesen felvonulni azt a szomszéd nyilas házmestert, aki röviddel ezelőtt lakásunkba nyilaskeresztes karszalaggal, géppisztolyosan benyomulva kutatott katonaszökevények után. Hiába no - kis ország vagyunk, nekünk csak egy garnitúra csőcselékünk van! 138
