Hat (hét) nemzedék. A Manno család története - Budapest Történetének Forrásai 12. (Budapest, 2015)
Családi tanúságtételek - Ifj. dr. Csorba Emánuel: A Nagyboldogasszony útjától Damaszkuszon át a Ménesi útig
téve (egy magyar katonatiszt nem lop, még szökéshez sem!) otthagyták a csónak bőven számított értékét egy magyarázó levél kíséretében, és a sötétség leple alatt evezni kezdtek az olasz partok felé. A sziget világítótornyának forgó fénycsóvája kb. 4 percenként érte a csónakot, ezelőtt mindig lebuktak a padlóra, hogy üres, elszabadult csónaknak tűnjön a ladik. A legszűkebb helyen Cavo és Piombino között alig 10-12 km a tengerszoros a sziget és az olasz csizma között, de nekik elhagyott helyen kellett partot érni, nem a forgalmas, katonáktól, carabinieriktől hemzsegő kikötővárosnál. így nem a félsziget csúcsát vették célba, és biztonságosabb, de sokkal hosszabb tengeri utat választottak. A több órás, megfeszített evezéstől elcsigázva értek partot, kihúzták a csónakot és ismét pénzzel bélelt borítékot hagytak hátra, írásban kérve a megtalálót, hogy a csónakot juttassa vissza tulajdonosához Elbára. Majd egy kukoricásban elrejtőzve estig mély álomba merültek. A kb. 500 km távolságra lévő semleges Svájc határa volt a cél. A vakmerő, kalandos szökésről még az olasz napilapok is beszámoltak. Mivel a carabinierik keresték őket, csak a sötétség leple alatt, éjjel tudtak menetelni. Nappal a földeken rejtőzve aludtak. Csak hideget ettek, - amitől egyikük meg is betegedett, járni sem tudott, két társa felváltva vitte. Több mint háromheti vánszorgással elérték a svájci határt, az olasz határőrökön túljutottak, a svájciakon nem, és azok átadták őket az olaszoknak, akik szigorú őrizet alatt visszavitték a szökevényeket Elbára, ahol a szökésért büntetésből 30 napig föld alatti sötétzárkában voltak. A fogságból végre hazatérve, apám a Pázmány Péter Tudományegyetem Jogi Karán szerzett doktorátust, majd az adóhivatalnál kezdett dolgozni. Ez volt a nagy gazdasági válság kezdetének ideje, az ország tele volt „á-kobosokkal” és „á-dobosokkal” (állástalan középiskolát végzettek és állástalan diplomások). Boldog volt az a diplomás mérnök vagy közgazdász, aki a Nagycsarnokban napi 2—3 órás rakodómunkát kapott. így apám is szerencsésnek mondhatta magát az adóhivatalnál, ahol hamarosan kitűnt intelligenciájával, munkájával, publikált, szakkönyveket írt (A földbirtok jövedelemadója, stb.)66 és átkerült egy felsőbb szervhez, a budapesti pénzügyigazgatósághoz, majd néhány év múlva legfelülre, a Pénzügyminisztériumba. 1924-ben megnősült, feleségül vette édesanyámat, nagybossányi és kisprónai Bossányi Erzsébetet (1901-1968). 66 Csorba Emánuel: A földbirtok jövedelemadója. Tanulmány. Eggenberger. Budapest, 1928. 98. 130
