Vázsonyi Vilmosné: Egyszer volt… Emlékirat 1947-ből - Budapest Történetének Forrásai 11. (Budapest, 2015)
Művészek, politikusok, főhercegek
ismét idehaza van, de ő nem nyugodott. Azt mondotta, hogy a szabály az, hogy ha valaki hat hétig idehaza van, ismét jelentkezni kell, és akkor biztos, hogy kiviszik a harctérre. Muszáj tehát valamit csinálni, hogy ő idehaza maradhasson, két öccse már úgyis kint volt a fronton. Éppen arra az időre esett, hogy bírákat kellett kinevezni és előléptetni, mert az egész háború alatt szünetelt a dolog, és sok bíró már el is esett, helyükbe új kellett, viszont sok öreg nyugdíjba ment, sokat már megilletett az előléptetés. Az igazságügyi minisztérium osztályfőnöke Nádosy Imre, később országos főkapitány lett. Úgynevezett kurzusember, hü szolgája minden főnökének. Tulajdonképpen olyan, mint a régi szélkakas a háztetőn. Arra fordult, amerre a szél fújt. Mivel az uram nem volt státuszbeli ember, de különben is az a híre volt, hogy féktelen, vad és neveletlen, azt akartam, hogy hivatalnoktársai megismerjék a saját otthonában, a lakásában. Aznap, amikor miniszter lett, Nádosy tisztelegni jött, úgy amint akkor divat volt, csíkos nadrágban, fekete redingote-ban148 és cilinderrel a kezében. A másik szobából néztem a jelenetet. Az uram szembeült velem, Nádosy háttal állott. Erre intettem a kezemmel, hogy ültesse le. De az uram könnyedén megcsóválta a fejét, csak én vettem észre, hogy nem. Mikor aztán vége volt a hivatalos tisztelgésnek, bementem, és egész egyszerűen azt mondottam, arra kérem, Nádosy, hogy az uram közvetlen munkatársait legyen szíves minden hétfőre vacsorára meghívni, Önt én hívom meg. Szeretném, ha az uramban nem csak a principálist látnák, de a barátot is. Az így is volt egy teljes éven keresztül. Később megkérdeztem az uramat, hogy miért nem ültette le Nádosyt. Azt mondotta, azért, mert lássa ő csak bennem a főnökét, és ne gondolja, hogy majd együtt megyünk birkát lopni. Tekintélyt kell tartani egy hivatalban, különben megette a fene az egészet. Hogy visszatérjek a kis erőszakos képviselőre, meghallotta, hogy Nádosy felment Badenbe a királyhoz, és viszi körülbelül háromszázötven bírónak a kinevezését, áthelyezését és előléptetését. Felszaladt hozzánk, hogy ő is bíró akar lenni, akkor nem kell neki a harctérre menni. Az uram igazán ugyan háborúellenes volt testtel és lélekkel, de utálta és megvetette a gyáva embereket. Hidegen felelte, szokása ellenére, menjen fel a minisztériumba, és beszélje ezt meg Nádosyval, nem avatkozom bele. Az uram eltörölte az albírói címeket. így hát lelkendezve jött másnap vissza, hogy Nádosy bevette a listára, mint törvényszéki bírót. No látja, mondta az uram, most majd legalább hozhat igazságos ítéleteket az árdrágítók és a hamisítók ellen. Ez a kis emberke olyan volt, mint a kullancs, ez folyton az uram nyakán ült, és folyton akart valamit. Néhány nap múlva ismét bekopogott, 148 Szalonkabát. 70
