Vázsonyi Vilmosné: Egyszer volt… Emlékirat 1947-ből - Budapest Történetének Forrásai 11. (Budapest, 2015)

"Egyszer volt egy igazi szép békevilág…"

Különben is volt egy nagy hirdetés a villamosokon, ami úgy szólott: „Újházy mondta, marha, igyál Gottschlig-rumot”. Újházynak szavajárása volt, hogy mindenkinek azt mondta: marha. Egyszer együtt voltunk Abbáziában, mindig hatalmas szivar volt szája sarkának szélében, és kedélyesen diskurálva ültünk a sétányon, amikor azt mondja nekem:-Nézze, marha, mégse lehet azt mondani, hogy Abbázia szebb a Lidónál.

Mire rém dühösen felpattantam, és azt mondtam:- Kedves Újházy, én elismerem, hogy maga egy nagyszerű színész, de nekem aztán ne mondja, hogy marha, mert akkor maga a marha.- Bocsásson meg, drágám - mondotta - én ezt úgy mondom, mint más a jó napotot mondja. Ne haragudjon, ez egy olyan szólásmód, belátom, hogy nagyon csúnya, ahogy én ezt mindig mondom, de már kicsúszik a számból, és nem is tudom, hogy mikor kinek mondom.

Újházy olyan nagy színész volt, és olyan kedves ember, hogy azután tényleg figyelembe se vettem ezt a szavajárását. Annál finomabb színész volt azonban Császár Imre, szintén a Nemzeti Színház tagja, a kedves Alszeghy Irma színésznőnek férje. De szép is volt az az élet, amikor hetenként ott vacsoráztunk a Pannónia szállodának éttermében a színész- és színésznőkkel együtt, akik ugyan előadás után nagyon fáradtak voltak, de mégis kedves, derűs hangulatot hoztak a társalgásba.

Gyermekkori pajtásom, Szomory Dezső45 mint katonaszökevény éveken át Párizsban élt. Amikor hazaérkezett, én boldog örömmel vettem őt észre a Pannónia éttermének egyik sarkában. O is mátészalkai volt, mint én, de mikor utoljára láttam, akkor még Weisz Móricnak hívták. Bizonyára nagyon haragudna reám, ha élne, és olvasná, hogy megírom a nyilvánosságnak az igazi nevét. Sokat járt Mátészalkára, mert édesapjának testvérei ott éltek, és én mint fiatal leányka - mert ő körülbelül négy-öt évvel volt idősebb nálam, egy darabjának ezt a címet adta: A rajongó Bolzay lány - én is rajongva néztem reá. Szép, deli fiatalember volt. Annyira megörültem neki, hogy odaszaladtam, és azt mondtam:- Drága Mórickám, csakhogy megint itthon látom.

Nem akartam én ezzel rosszat, de mikor együtt játszottunk, mint fiatal gyerekek, akkor így szólítottam. Ő roppant dühösen azt felelte:- Ki az a Mórickám? Kiről beszél?

Kiről beszél? Akkor észhez kaptam, és azt mondtam neki:

45 Szomory Dezső (1869-1944) nyolc évvel volt idősebb a szerzőnél. Igaz, kapcsolatuk korai éveinek történetén a „Levelek egy barátnőmhöz”-ben Szomory is torzít, amint azt Vázsonyi Vilmos, az unoka is megjegyzi (

Hadas-Zeke, 2012, 54. p.).

29