Vázsonyi Vilmosné: Egyszer volt… Emlékirat 1947-ből - Budapest Történetének Forrásai 11. (Budapest, 2015)

Üldözötten 1944-ben

fiad, János. Persze keltezve nem volt, és az sem, hogy honnan van. Hála Istennek menyem még olvashatta, mert csak másnap indult, s a nő megígérte, hogy másnap az Oberbannd Sturmfuhrerrel348 el fognak jönni, és az referál a fiamról. Nem hittem benne, hogy egy német SS ember egy csillagos házba majd beteszi a lábát. Örültem, hogy láttam fiam keze vonását, és a szívem tele volt szomorúsággal, hogy vajon mi fog történni másnap reggel a KISOK pályán, visszajön-e a gyermek édesanyja, vagy mi lesz vele.

Hétfőn reggel fél nyolckor szépen sütött a nap, és elkísértük a néhány hátizsákos fiatal nőt, köztük a háztartási alkalmazottunkat is a sarokig, és ott búcsút vettem szegény kis menyemtől. Ahogy hazajöttem, a gyermek első szava az volt, Nagyikám mit gondolt, mikor jön haza anyuci, nyugodjál meg kisfiam, bizonyára nemsokára. A szavak hamisak voltak, mert belül nem hittem benne. Tudtuk, hogy a gyilkos rablóvezérek nem azért soroznak, hogy visszaküldjék az áldozatokat. A déli órákban megjelent ismét a Nyikos pár, és magával hozta a magas germán katonatisztet. Az elmondotta, hogy igenis beszélt a fiammal, aki panaszkodott az epéjére, hisz néhány év előtt súlyos operációt végzett rajta dr. Molnár sebész főorvos úr, és dr. Biedermann belgyógyásznak is sok gondot okozott az állapota. Kérdeztem a német tisztet, hogy mi a neve. Azt mondotta, nevem nincsen, de pár pillanat múlva a démon elszólta magát, és én hallottam, mikor Herr von Ostennak nevezte. Oh mondottam, hát nem is kell, hogy bemutatkozzon. Már úgyis tudom, hogy a neve Osten. Mondja kérem, mennyit keresnek Önök az ilyen levelezőlapokkal. Azt felelte a tiszt, tulajdonképpen mi nem sokat. A Gellért szállóban van a csoportvezetőnk, Herr von Görling. Ő ad nekem tizenöt százalékot, és a hölgynek tízet. Azonban ha feleletet akar küldeni, akkor ötezer pengőért csütörtökön magammal viszem. Azt feleletem, azt nagyon meg kell gondolnom. Gondolkoztam is, de jobbnak találtam feleletet nem küldeni. Talán össze tudtam volna kaparni az összeget jó barátok révén, de féltem, hogy valami csapdába esem bele. Szerdán a nő telefonált, hogy készen van-e a levél. Azt mondottam, levelet nem küldöttem, de össze tudnék hozni egy nagyobb összeget, ha vállalkozik rá Osten úr, hogy a fiamat hazaszállítsa. Ez nagyon körülményes, mondotta a nő, de majd beszélünk róla, és jelentkezem. Többet azonban nem jelentkezett, és én sokkal később hallottam, hogy jó volt Osten úrnak sem az ötezer pengőt odaadni, sem a levelet, mert ő többé Sziléziába nem ment.

Szörnyű napok következtek, majdnem minden hajnalban becsöngetett a ház- felügyelő, az öreg Simon bácsi, hogy mindazok, akik nem érték el a hatvan évet, jöjjenek le az udvarra, mert lent vannak a nyilasok. Ködös, sötétszürke őszi hajna348 Sturmführer: kb. főhadnagyi rangnak megfelelő SS-rendfokozat.

191