Vázsonyi Vilmosné: Egyszer volt… Emlékirat 1947-ből - Budapest Történetének Forrásai 11. (Budapest, 2015)
Üldözötten 1944-ben
ségnek azt felelte, Vázsonyit pedig nem hozom ki, mindig más politikai nézeten voltunk. Én azt az emberi gonoszság csúcspontjának tartom, hogy amikor élethalálról van szó, akkor valaki a politikát nézze. így maradtam ott a Liszt Ferenc téri lakásban fiam kis hálószobájában, és bevált az érzésem, hogy a Munkácsy utcában lakni nem fogok, minthogy ténylegesen csak egy éjjelt töltöttem ott. Néhány nap múlva már behozták a sárga csillag viselését.343 Horthy kormányzó nem volt a dán király, mert a dán király ellenkezett, és azt mondotta, ha megkülönböztetést tesznek polgárai és alattvalói között, akkor ő is feltűzi a sárga csillagot. Horthyt ez nem érdekelte. Őneki mindig csak egy gondolata volt, hogy hogyan tud kis unokájából királyt faragni és egy Horthy dinasztiát alapítani. Mikor már senkihez nem tudtam folyamodni, eszembe jutott, hogy Windischgrätz, kinek fia Németországban élt, mert ott nagy birtokai voltak, bizonyára németbarát. Neki telefonáltam, és kértem, hogy jöjjön el hozzánk. Vichy, ahogyan őt nevezték, másnap meg is jelent. Könyörögtem neki, hogy kérdezze meg Veesenmayert, hová vitték ezt a transzportot, nem-e mindjárt a gázkamrába, hogy legalább tudjam, hogy a fiam életben van-e még, vagy mi van vele. Két-három nap múlva visszajött és azt mondotta, nagyon nehéz egy ilyen transzportot kikeresni, mert csak a politikai túszok voltak kartotékozva. A fiam pedig több ízben kijelentette, hogy semmiképp sem akar túsz lenni, ment egyszerűen a deportáltakkal. De megmondja, nem vigaszképpen, az igazság az, hogy három napig ugyan Alcsutban voltak, de aztán Sziléziába kerültek, és a fiam egy harmincas csoportnak, akiket ciánozó csoportnak hívnak, igazság szerint ugyan egyszerűen tetvetlenítő csoport volt ez, ennek volt ő a főnöke, és nem volt más teendője, mint reggel átolvasni és elkönyvelni, hogy kik mennek el a különböző táborokba, és este, amikor visszajöttek, ismét elkönyvelni, hogy rendben vannak. Munkaköre így könnyű volt. Kosztja is elegendő, sőt még cigarettát is kapott, ami nála nagyon fontos volt. Azután jöttek a csillagos házba való összeköltöztetések.344 Először el kellett küldeni a személyzetet, akik sírva búcsúztak, mert jó helyük volt, eszük ágában sem lett volna elmenni. De a törvény az törvény, még ha a legbutább emberek agyából kerül is ki. Vettünk egy zsidó háztartási alkalmazottat, aki egy nagyon derék jóravaló nő volt, csak éppen hogy sohasem szokta meg a háztartási mun343 A kormány március 29-i ülésén rendelte el a zsidónak minősítettek számára megkülönböztető jelzés, a sárga csillag kötelező viselését április 5-től. 344 Budapesten - a vidéki településektől eltérően - nem zárt gettóba kényszerítették a zsidókat, hanem mintegy kétezer, sárga csillaggal megjelölt lakóépületet jelöltek ki számukra. Az átköltözésre vonatkozó rendeletet június 16-án adták ki, végrehajtásának határideje június 21. volt, majd június 24-ig meghosszabbították. 188