Vázsonyi Vilmosné: Egyszer volt… Emlékirat 1947-ből - Budapest Történetének Forrásai 11. (Budapest, 2015)
Háború, forradalom, emigráció
két szobát kértünk, hogy a fiamnak megtegyem a nyugalmas külön fekhelye, és azt mondottam, menjenek ők csak fel, én fogom a bejelentőlapokat kiállítani. De nemcsak azért maradtam én vissza, hanem már a hajón eszembe jutott, hogy... Egyszer volt... a Baden-badeni hercegségben egy főpolgármester és a képviselőháznak elnöke, akit Gönner úrnak hívtak. Annak leánya, Emma hozzáment egy magyar származású kiválóan jeles építészmérnökhöz, Hauptmann Oszkárhoz. 1912-ben az urammal együtt elmentünk Baden-Badenbe, és vendégei voltunk ennek a finom öregúmak és ennek a kedves fiatal házaspárnak. Azt gondoltam, a Badeni hercegség olyan kicsi, hogy Hauptmann Oszkárnak bizonyára vannak ott rokonai vagy ismerősei, akik tudnak majd rajtunk segíteni. Megkértem a portást, hogy hívja fel Berlinben Kaufmann műépítészt. A forrongó Németországban tíz percig sem tartott, hogy megvolt a csatlakozás. A telefonnál Kaufmanné volt. Megmondottam neki, hogy bolygó magyarok vagyunk, és hogy tudna-e majd nekem valami címet adni, akihez forduljak elsősorban abban, hogy orvost kapjak, aki fiamat megvizsgálja. Kaufmanné azt felelte, unokanővéremnek a férje a városi főorvos, dr. Weisschädel, azonnal felhívom, hogy amint tud, menjen fel Önökhöz és hogy álljon minden tekintetben rendelkezésükre. Azt hittem, hogy kiugróm a bőrömből örömömben, hiszen erre nem is számítottam. Mire felmentem, a fiam már ágyban feküdt, az uram pedig kint állt az erkélyen. Sóvárogva nézte a fehér, behavazott hegyeket és mikor odaálltam melléje azt mondotta, lássa, ott túl van a fehér hegyek országa. Az már Svájc. Fürkészve nézett reám, és azt mondotta, most megint miben töri a fejét, mért tartott olyan soká odalent a bejelentés. Mint egy kis iskolás leány, ha csínyt követ el, pirulva mondottam, hogy miért maradtam odalent. Fiúnknak nem szóltam semmit, és egy óra múlva kopogtak az ajtón. Benyitott egy sánta emberke és bemutatkozott, hogy ő az orvos, akit a jóságos Kaufmanné küldött. Sohasem tudtam neki, pedig néhány évet itt élt Magyarországon később, leróni a hálámat. Weisschädel doktor megnézte a fiamat és azt mondotta, röntgen nélkül mást megállapítani, mint egy nagyon hűlést, nem tudok. Maradjon ágyban két-három napig, és azután tekintettel arra, hogy tavasz van és olvadás, ne menjenek a hegyekbe, hanem igenis menjenek valahová a Genfi tó partjára, hiszen látom, hogy erős, vállas, egészséges fiatalember. Aztán mindjárt megbeszéltem vele, hogy hogyan lehetne kijutni másnap Kreuzlingenbe megnézni, hogy nincs-e ott a beutazásunk. Azt is megmondottam, hogy sajnos nagyon szűkös anyagi helyzetben vagyunk, és az Insel Hotel drága szálloda, hol lehetne találni egy kisebb vendéglőt, ahol étkezhetnénk. Ez a nagyon derék ember azt mondotta, holnap délelőtt elküldöm a feleségemet kocsival, hogy kimenjenek Kreuzlingenbe. Fiának mindenesetre a szállodából muszáj felhozatni az ebédet, mert amíg lázas, nem mehet ki. Önöket azonban beajánlom a katolikus egyletbe, 126
