Vázsonyi Vilmosné: Egyszer volt… Emlékirat 1947-ből - Budapest Történetének Forrásai 11. (Budapest, 2015)

Háború, forradalom, emigráció

hol húzódhatok meg, mire nagyon emberségesen mellém adott egy vasúti őrt és azt mondotta, hogy kísérjen be a Bristol szállodába.

A hó vakítóan fehér volt, majdnem úgy csillogott a föld, mint az ég, ahol millió csillag ragyogott. Különben koromsötét volt, és én erősen belekapaszkodva a vasúti őr karjába nekivágtam az útnak. A Bristol szállóban a vasúti őr nagy nehezen felverte a portást és garantált értem, hogy ott tölthessem az éjszakát. Megkértem, hogy reggel hétkor keltsenek, hogy ki tudjak a vonathoz menni. Amikor a szobába bekísértek, azt hittem, hogy jégverembe megyek, hihetetlen hideg volt. Téli kabátostól bújtam be az ágyba, de az is kegyetlen hideg volt, inkább felkeltem és láttam, hogy a szobában erkély van, kiálltam az erkélyre a csodálatosan szép salzburgi tájnak a szépségében gyönyörködni. Alig álltam ott négy-öt percig, amikor harsány hang felszólított, menjen be vissza a szobájába, az erkélyen tartózkodni éjjel tilos. így hát mégiscsak bebújtam az ágyba, és próbálkoztam legyűrni a hideget. Jó sokára aludtam el, és egyszer csak dörömböltek az ajtón. Mi az, már hét óra volna, nem, mondta a londiner, öt óra van, csak azt akarom mondani, hogy ráér még felkelni. Nem tudtam, nevessek-e vagy dühöngjek, de inkább nevettem, és ismét csak elaludtam. Másnap azután idejében kint voltam a vonaton, jelentkeztem az állomásfőnöknél, és kaptam egy jó kis sarokülést, ahol Bécsig nyugodtan, szépen meghúzódtam. Ott ismét uramnak rokonainál szálltam meg, és másnap éppen születésem napján indultam vissza Budapestre. Bizony a kupé sem volt sokkal melegebb, mint a salzburgi hotelszoba, mert hiszen az ablakok ki voltak törve, és fűtve nem volt. Szerencsére a bécsi rokonok elláttak termoszban forró teával és mindenféle jó ennivalóval, úgyhogy a kupéban ülő Kömyei Bélát, operaházunknak akkori jeles tagját és egy vele utazó hölgyet - akik egész úton verespecsenyét játszottak, szóval egymáshoz ütötték a kezüket, hogy melegük legyen - megkínáltam így a jó falatokkal és forró teával, hogy könnyebben bírjuk az akkor még nagyon hosszú utat Bécstől Budapestig.

Budapesten kis házikónkban megszállva a Lendvay utcában, nagyon örült a személyzet és a kedves szomszédok. Viszont én nem örültem a polgárőrségnek, mert a két fiatalember, aki ki volt rendelve, hogy ott vigyázzanak, annyira énekeltek egész éjszaka, szegények bizonyára azért, hogy ébren tartsák magukat, hogy végre is harmadik nap megállapodást kötöttem velük. Felelősségemre feküdjenek csak le szépen és aludjanak csak nyugodtan, én nem félek senkitől, semmitől, sem nekik, sem nekem semmiféle bántódásom nem lesz. Mielőtt Münchenből eljöttem, az uram a lelkemre kötötte, hogy minden új törvényt be kell tartani, mert minden törvényt, akár jó, akár rossz, tiszteletben kell tartani, és az akkor már megjelent rendeletet, hogy pénzt az országból nem lehet kihozni, teljesítsem, inkább kérjek Bécsben a rokonoktól kölcsön, és egyet ígérjek meg, hogy a még

115