Vázsonyi Vilmosné: Egyszer volt… Emlékirat 1947-ből - Budapest Történetének Forrásai 11. (Budapest, 2015)
Háború, forradalom, emigráció
be. Hatalmas szoba volt. Egyik végében egy ágy, a másik végében megint egy, és egy nagy spanyolfal mögött egy alvásra való kanapé. Bizony a penzió nem volt nagyon kecsegtető. Ételszag volt, az asztalon pedig a kék-vörösmintás abrosz, amilyet annakelőtte csak a korcsmákban látott az ember. De mindenesetre csendes volt, kertben volt, és örültem, hogy kint vagyunk a város nagy zajából. Én, a rossz alvó a nagy fáradtságtól mindjárt el is aludtam, és hajnalban arra ébredtem, hogy nagy zokogást hallok. Felfigyeltem, és akkor rájöttem, hogy a szoba másik sarkában az uram zokog. Ijedten kérdeztem, az Istenért, mi baj történt? Hát kell ennél nagyobb baj, felelte, minthogy romba döntöttem a családom életét. Most itt hárman össze vagyunk zárva egy ketrecben, holott mindig az volt az elvem, hogy minden embernek nemcsak a halála után dukál egy koporsó és egy marék föld, hanem életében is kijár neki egy szoba. Adtam a bankot és nevetni kezdtem. Ugyan már, mit kell ezért sírni. Hohenzollem Vilmos nagyobb birodalomnak volt az ura, mint Vázsonyi Vilmos, és most mégis összeomlott a birodalom, és ő Hollandiában fát vágP1 Majd lezajlik minden, és Vázsonyi Vilmos megint csak Vázsonyi Vilmos lesz. Egyszer volt forradalom Münchenben, bár nem jól mondom, mert ott megismétlődött három hónap után még egyszer. Kurt Eisner mérsékelt szocialista volt, újságíró, akkor már régebb idő óta politikai fogoly. Körülbelül Garami Ernő és Peyer Károly politikáját folytatta. Nem is gondolt arra, hogy sokáig miniszterelnök maradjon, inkább csak jóindulatúlag rendbe akarta hozni a szocialista kormányzatot. Nem mondom, hogy kellemes napok következtek. Penzióbeli lakásunk irtózatosan primitív volt, kertre nézett, ami tavasszal vagy nyáron egy kis derűt vagy napfényt sugárzott volna. így azonban csak a havas fákat láttuk, és rajtuk a fekete varjúkat. Alig laktunk ott két hétig, amikor egyszer egy esti csöndben megütötte a fülünket, hogy a szomszéd szobában azt mondják: itt gyanús magyarok laknak. Hogy milyen tekintetben lettünk volna gyanúsak, azt sohasem tudtam meg, mert másnap nyakamba vettem ismét a környéket, és tényleg sikerült két utcával feljebb, egészen közel Nemes Marcellhez, a Martius Strassén két szobát szerezni. Ez már valamivel mégis jobban hatott uramnak kedélyére, és elhatároztuk, hogy most már délutánonként átmegyünk a Parade kávéházba, ahol esetleg magyar vagy más külföldi lapokat olvashatunk. Münchenben voltak nappali kávéházak, úgy mint ezek is, amelyek este hétkor becsuktak. Szolid családi helyek. A fiammal és a kis Herz Imrével, valamint két magyar ott élő újságíróval, a Balogh fivérekkel mentünk át naponta öttől hétig a kávéházba. Az 237 237 II. Vilmos német császár 1918 novemberében a németországi forradalom következtében lemondásra kényszerült és meggyőzték, hogy Hollandiában keressen menedéket, itt telepedett le. 113
