Vázsonyi Vilmosné: Egyszer volt… Emlékirat 1947-ből - Budapest Történetének Forrásai 11. (Budapest, 2015)

Háború, forradalom, emigráció

Nemes Marcell most már mindig nagyobb és nagyobb stílben kezdte a mű­gyűjtést. Közben már a politikához is konyított, és fővárosi bizottsági tag lett. Előbb sok tákolmányt vett össze, mindenféle tényleg vacak festményt, de azután ambicionálta, hogy értsen a dolgokhoz, és Magyar Mannheimer Gusztávot,233 a híres festőt kérte fel sokszor, hogy mielőtt valamit megvesz, legyen tanácsadója és szakértője. Régen elfelejtették, hogy Jánoshalmán, ahol született, mezítláb a libákat őrizte, és magától tanulta meg, úgy-ahogy, az olvasást. Ritkán járt isko­lába, de valahogy az írást is megtanulta, és már tizenöt éves korában felszökött Budapestre. Itt eleinte abból tengette életét, hogy vasárnaponként abba a korcsmá­ba járt, ahová a sokszoknyás parasztlányok, akiket akkor még „Palica Máriknak” hívtak. Azok szegények bizony teljesen analfabéták voltak, és örültek, hogy akadt egy legényke, aki tíz krajcárért megírt a három évre bevonuló Pistáknak, Palik­nak vagy Gyuriknak egy-egy szerelmes levelet. Közben szénkihordó is lett, és így megnyitotta szenespincéjét, amely nem vált be, de akkor, ha a férfi megbukott és felesége volt, egyszerűen kiírták Klein Marcell helyett, hogy Klein Marcellné. Fe­lesége egy mindig szomorú, bánatos, finom lelkű asszony volt. Idejében halt meg, mert nem tudott volna később lépést tartani a nagystílű Nemes Marcellel. Nemes Marcell megkapta azután Jánosfalvi234 előnéwel a magyar nemességet, sőt a kirá­lyi tanácsosi címet is. Németországban a „von” szó mindjárt báróságot is jelentett. Ugy-hogy nagy meglepetésemre Münchenben mindenki azt mondotta: Herr Baron von Nemesz. Szóval megjöttünk Nemes Marcell palotájába, és elmondottuk neki a papírkereskedőné jóslását. Nemes Marcell harsogva kacagott. Ugyan kérem, mon­dotta, itten gyönyörű békevilág van. Ki gondol itten felfordulásra. A kedd és a szerdai nap tényleg nyugodtan telt el. Mi azzal voltunk elfog­lalva, hogy szállodából panzióba ki- és bejártunk, mert a zajos, vasúttal szem­ben levő hotelből szerettünk volna csendesebb helyre költözni. November 7-én, csütörtökön este szobánkban tartózkodtunk, és nálunk volt látogatóban fiamnak egyik pajtása, Herz Imre, aki a müncheni egyetemre volt beiratkozva. Egyszer­re csak hét órakor bevált a jóslat. Elkezdtek a gépfegyverek ropogni, őrületes lárma támadt, mert minden ott zajlott le a pályaudvar előtt. Két katona nyitott be hozzánk, hogy fegyverek után kutatnak. Rendes útlevelünk nem volt, csak a Wedel gróf által kiállított diplomata útlevél. Ezt mutattuk fel, ezzel már sarkon is fordultak, és kimentek. Mi a nyitott ablakból csak annyit hallottunk, hogy egy erős, érces férfihang azt mondja: „Ministerpräsident ist derjenige, der hier vor 233 Magyar-Mannheimer Gusztáv (1859-1937) festő és illusztrátor. 234 Helyesen: jánoshalmi 111

Next

/
Thumbnails
Contents