Vázsonyi Vilmosné: Egyszer volt… Emlékirat 1947-ből - Budapest Történetének Forrásai 11. (Budapest, 2015)

Háború, forradalom, emigráció

A Pannóniában vacsoráztunk, s most, amikor kijöttünk, és haza akartunk menni, már nem volt autónk, elvitték, és a nők szaladgálnak az utcán ollókkal, és levágják a tiszteknek disztinkcióit. Nem tudok semmiről, felelte az uram, de mindjárt telefonálok, és megkérdezem Hadikot. A fiam telefonált a miniszterelnöknek, aki másnap lett volna hivatva esküjét letenni és kormányát bemutatni, és átadta a kagylót az apjának. Mit tudsz arról, János, mondotta az uram, hogy kitört a forradalom? Hadik öblös hangján azt felelte, szamárság, ki beszél neked ilyeneket. Szó sincs erről, én most készítem a holnapi programbeszédet. Mire az uram azt felelte, mielőtt a programbeszédedet készíted, telefonálj át a főkapitánynak, érde- mes-e egyáltalán foglalkozni a programbeszéddel. Hadik dühösen felelt, kikérem magamnak a tanácsaidat, mert ki a miniszterelnök, Te vagy én? Az uram rezig- náltan csak ennyit felelt, Te vagy, te ló. És letette a kagylót. 31-én már nem volt telefonunk.

Nagyon-nagyon szomorúan töltöttük a délelőttöt, dacára a sok embernek, mert az uram megint nagyon furcsa helyzetbe került. Hiszen tulajdonképpen neki nagyon nagy szerepe kellett, hogy legyen a forradalomban, de ő azt mondotta, hogy esküket nem lehet úgy megváltoztatni, mint az inget, ma tiszta és holnap szennyes. Délután átjött hozzánk régi jó kortese az uramnak, Vielwenig Lajos bácsi, a Kéményseprő vendéglő megalapítója, és elhozta kis Szondy utcai házának a kulcsát. Azt mondotta, a nép nagyon fel van ellened ingerelve, Vilmos, gyere át hozzánk, amikor jól esik, hiszen csak pár lépés. Idehaza semmiképp se maradj. Csodálkozó szemekkel nézett rá az uram. Miért nem maradhatnék én idehaza, hiszen én elejétől kezdve háborúellenes voltam. Szóban és írásban bátran kiálltam. Mit akarnak tőlem? A háborús uszítókkal, azokkal intézzék el a dolgot. így hát Vielwenig bácsi szomorúan hazaballagott. Én pedig hamarjában egy pár sort írtam és küldtem drága jó barátunknak, Brüll Alfrédnak, hogy jöjjön el hozzánk. Brüll Alfréd néhány perc múlva már ott is volt. Mielőtt az uramhoz beengedtem, azt mondottam neki, hogy minden áron beszélje rá az uramat, hogy szépen, gyalogosan sétáljon el hozzá az Andrássy úton, és nézze meg az utca képét. De azt is mondottam, hogy az éjszakát nála fogjuk tölteni. Csakugyan, Brüll Alfréd kérésének engedett az uram, és elindultunk a Lendvay utcából gyalog az Andrássy út 9. szám alá. Az utcákon nagy zsivaj volt, nagy lárma, de senki fel nem ismerte az uramat. Mielőtt elmentünk otthonról, azt mondottam az akkor már tizennyolc éve ott élő gyermekkisasszonyunknak, valószínű nem jövünk az éjjel haza, majd csak másnap, mert az uramnak sürgős dolga akadt, és ha keresik, mondja nyugodtan, hogy másnap odahaza találják. Alig értünk föl Brüll Ali lakására, ő vöröskereszt megbízott volt, meghagyták a telefonját, amely éppen nagyon csilingelt. A fiam ment a készülékhez, és csak annyit hallottunk, hogy azt mondja, ma tényleg megölték Tiszát, azon105