Géra Eleonóra Erzsébet: Buda város tanácsülési jegyzőkönyveinek regesztái 1704-1707 - Budapest Történetének Forrásai (Budapest, 2009)
Buda tanácsülési jegyzőkönyveinek regesztázása
helyesírása ebben az időszakban erősen ingadozott, a különböző variánsok feltüntetése a regeszták szövegében nagymértékben megnövelte volna a kötet terjedelmét, ezért az általános gyakorlattól eltérve, a személynevek névváltozatait kizárólag a névmutatóban soroltuk fel. A keresztneveket egységesített, modernizált formában adtuk meg.197 A délszláv eredetre utaló keresztnevek, mivel a mai horvát illetve szerb alakjuk különböző, az eredeti német alakban maradtak, ha nem derült ki a vezetéknévből egyértelműen, hogy a személy melyik közösséghez tartozott. Változatlanul, német alakban maradt azoknak a személyeknek a keresztneve, akiknek származásáról, nyelvi hovatartozásáról biztos adatok nem állnak rendelkezésre. A városban tartósan letelepedett olaszok többsége dokumentumok aláírásakor már vezetéknevének német változatát használta, ezekben az esetekben meghagytuk a német alakot. A különböző címeket, katonai rangokat, társadalmi jogállásra utaló megnevezéseket, foglalkozásneveket, jogi terminus technicusokat, más egyéb érdekes kifejezéseket (pl.: ruhadarabok és más használati tárgyak neveit, katonai szakkifejezéseket, egyes mesterségek szakszavait stb.) az első előfordulásnál a magyar mellett, zárójelben, dőlt betűvel szedve, az eredeti nyelven is megadtuk.198 Az egyes mesterségek megnevezését a regeszta szövegébe illesztve a leggyakrabban előforduló írásmód szerint adjuk meg, a ritkábban használt, főleg nyelvtörténeti szempontból érdekes alakokat kizárólag a tárgymutatóban szerepeltettük. Gyakran előfordul, hogy a kötet írója ugyanazt a személyt hol az adott mesterségre használt általános megnevezéssel illeti, hol pedig az általa végzett speciális mesterségágra utaló kifejezéssel. Például a tímárok esetében az esetek többségében kiderül, hogy cserzővargáról ( Rothgerber, vöröstímár) vagy irhásról ( Weißgerber, fehértímár) van-e szó. A jegyzőkönyvben szereplő személyek nagy számára tekintettel, az említett személy társadalmi jogállására utaló elnevezést (pl. polgár, legény stb.), illetve foglalkozásának a nevét mindig feltüntettük magyar nyelven, ha az eredetileg szerepel a bejegyzésben. Hasonlóképpen jártunk el az adott személy családi állapotára utaló kifejezések (pl.: özvegy, fia, árva) esetében. A 18. században divatos, archaikus „in” nőiesítő képzőt, mely a nő családi állapotáról nem ad valós felvilágosítást - az angolszász gyakorlatnak megfelelően - csak az egyértelmű esetekben vágtuk le. Az „i”-re, „e”-re vagy „en”-re végződő családnevekhez ragasztott nőiesítő végződés nyomtalanul magába olvasztotta az eredeti végződést, 197 A családnevek átírásában a Duden - Familiennamenwörterbuch történelmi családneveit és különböző genealógiai adatbázisokat vettünk alapul, több lehetőség esetén a Magyarországon elterjedtebb alakot részesítettük előnyben. A keresztnevek egységesítésekor a Duden - Lexikon der Vornamen (von Rosa und Volker Kohlheim. 5., völlig neu bearbeitete Auflage, Mannheim, Leipzig, Wien, Zürich, Dudenverlag, 1998.) című kötetet használtuk. 198 A korabeli német gyakorlatban a városi polgárok, nemesek, megyei tisztségviselők, állami hivatalnokok, egyházi személyek, katonatisztek megszólítása egységesen Herr/Frau volt. A regesztákban e megszólítás magyarra fordításától eltekintettünk, amennyiben az adott személy társadalmi hovatartozása ismert. Kizárólag közelebbről nem azonosítható személyek esetében került bele a magyar szövegbe az „úr” kifejezés, hogy ne vesszen el a napirendi pont értelmezéséhez szolgáló többletinformáció. 50
