Géra Eleonóra Erzsébet: Buda város tanácsülési jegyzőkönyveinek regesztái 1704-1707 - Budapest Történetének Forrásai (Budapest, 2009)
Buda város tanácsülési jegyzőkönyveinek regesztái
vábbá 10 forint, amit Pöck strázsamestemek utaltatott a szüret felvigyázásáért, mivel ő külön fizetség nélkül dolgozott. Felvetődik a kérdés, miért fizetett a préselő napszámosoknak (Pressen) olyan sok munkabért, vagyis 8 garast és 30 krajcár élelmet. A 10 akó városi bort egyébként a polgárság utalta ki Bösingernek az 1695-ben a város szőlői és a szüret körüli teendők érdekében kifejtett fáradozásaiért. Az említett évben a polgármester élelemjárandósága (vor seine Burgermeistersdeputat) fejében a részszámadás alapján 105 forintot vett fel; Sauttermeister fokamarás számadásában azonban 50 forint szerepel, tehát a 155 forintból még 45 forintot nem fizettek ki. Bösinger részszámadásának összegzése szerint 39 forint 96 dénár követelése van még a várossal szemben. Megjegyzik, hogy a Főkamarási Hivatal 1696-ban készített évi számadásaiban az szerepel: Bösingernek kifizették az utolsó negyedévi járandóságát is. Előveszik és megvizsgálják Bösinger 1696-ról készített részszámadását, amit Sauttermeister a főkamarási számadásaihoz mellékelt. Ebben látják, hogy Kokall a polgármester előtt letette a két negyedévben beszedett vám (Mauthgeld) összegét, 100 forint 25 dénárt; nem világos azonban, kinek fizette le Kokall a pénzt a másik két negyedévben. Az első és az utolsó negyedévben ugyanis a piaci helypénzből (Stdndtlgelt) semmi nem folyt be, a harmadik negyedévben Sauttermeister vette át a pénzt és 50 forintot számolt el. A tanácsosok elhatározzák, hogy írnak Bösingernek az 1705. március 5-én készített hadiadó-listájával kapcsolatban és felvilágosítást kérnek tőle a 391 forint 58 krajcár hiányról. A Bösinger saját kézírásával benyújtott dokumentum szerint 2595 forint 45 krajcárt vett át. Ezzel szemben Sauttermeister főkamarási számadása szerint Bösinger csupán 2200 forint 47 krajcárt - egyszer 58 forintot, majd 2112 forint 47 krajcárt, végül 30 forintot - fizetett be a Városi Pénztárba. Magyarázatot kérnek a meleg fürdő ügyéről is, bár azt a város 1695-ben bérbe adta, erről sem Sauttermeister, sem pedig Bösinger számadásaiban semmi nyom nem található. Úgy döntenek, felvilágosítást kell kérni a mészárosoktól is, mert 1695-ben sem Sauttermeisternél, sem pedig Bösingernél nem szerepel semmilyen bevétel tőlük, s szeretnék megtudni, vajon fizettek-e bérletet, s ha igen, akkor kinek. 1705. május 5. Sauttermeister, Unger, Krempel, W. Bösinger, Wähler, Eckher 322. (VI. 140-141.) Franz Leopold Harrer császári sóvizsgálóbiztos Andreas Garavo Allio stukkátor és Rocco Spatz elleni ügyében a tanács további jelentést kér, s elrendeli, hogy a felek holnapután jelenjenek meg a városházán. 323. (VI. 141.) Christoph Kaill budai árva a szappanfőző-mesterséget a budai Georg Glöcknemél tanulja ki, a céh felszabadítás céljából (zur Freÿsagung) Pozsony- 261 261 Utólagos betoldás. 97