Pest-Budai nemzetőrök 1848-1849. Dokumentumok a Fővárosi Nemzetőrség történetéhez - Budapest Törtenetének Forrásai (Budapest, 2001)

A budai (pestmegyei) I. nemzetőrzászlóalj levelezőkönyve 1848. június 16.-november 27.

mély tudománnyal párosult jeles tehetségeit ezentúl is a hon felvirágzásának gyá­molítására, az eddigelő oly sok ízben tanúsított eréllyel feláldozni; és a polgári ál­lás bármely fokán egyenlő s rendíthetlen szilárdsággal, polgártársai boldogításá­nak előmozdítását miként tudni, úgy akarni is soha nem késendik. 1848. július 18. 18. A BUDAPESTINEMZETŐRSÉG FŐPARANCSNOKÁNAK. Ezredes Úrnak július 17-én költ 21. szám alatti rendelete értelmében van szerencsém jelenteni, hogy [a] zász­lóaljamba[n] létező századok már a múlt hó 14-én megmérettek, 126 s az akként ren­dezett zászlóalji állományt Ezredes Úrnak már folyó évi július 10-én költ 10. szám alatt beadám. Egyébiránt a f. évi június 7-én költ 5. szám alatt, úgy a f. évi július 4-én költ 7-ik szám alatt a hadikormány tisztviselői iránt tett jelentéseim folytán, kötelességem­nek tartom Ezredes Urat értesíteni: miszerint Ezredes Úrnak f. h. 6-án költ rendele­te nyomán, a fent érintett tisztviselők a Közlöny 6. számának reájuk vonatkozó cikkére kellőleg utasíttatván, nemzetőri szolgálatra újólag felhívattak, de megje­lenni a legdacosabb megátalkodottsággal ez óráig is vonakodnak. Miért is fent érintett jelentéseim folytán Ezredes Úrnak ismert erélyességét egész mértékbe[n] újólag és ismételve felkérni bátorkodom, méltóztasson maga útján eszközölni, hogy hazánk élő törvényeinek ily vakmerőn ellenszegülő eme tisztviselők a tör­vény betöltésére a legnagyobb szigorúsággal annyival inkább haladék nélkül szorí­tassanak, minthogy eme elfajult hazafiútlanság egyrészrül, s többi nemzetőreim­nek becsületes buzgóságuk által másrészrül, a legkellemetlenebb, s általam sem­miképp sem akadályozható jelenetek idéztethetnek elő. A nemzetőröket, hasonlóan a honvédekhez az összeíráskor (toborzáskor) megmér­ték, bár a törvény nem tartalmazott ilyen követelményt. Lásd: Függelék 4. Batthyá­ny Lajos miniszterelnök a honvéd magassági mértéket 5 láb 2 hüvelykben állapította meg, majd leszállította 5 láb 1 hüvelykre. Urbán, 1973. 365. p. [1 (bécsi) láb = 31,61 cm, s 1 bécsi hüvelyk = 2,6 cm]. 4S

Next

/
Thumbnails
Contents