Pest-Budai nemzetőrök 1848-1849. Dokumentumok a Fővárosi Nemzetőrség történetéhez - Budapest Törtenetének Forrásai (Budapest, 2001)

A pesti (pestmegyei) V. nemzetőrzászlóalj parancskönyve - 1848. szeptember21.-december 29.

nagy része minden jelentés nélkül a városból eltávozott; 481 másrészről minden hosszas katonai [tanjfolyamon szerzett és felhasznált tapintat és szigorú rendelete­im dacára a városi őrségre kirendelt, naponként igényelt 500 emberből, már több­ször, úgy mai nap [is] alig 50 jelent meg. A szolgálat pontos végbevitele ily körül­mények mellett majd csaknem tökéletesen megszűnt, úgyszinte a mostani rendes katonaság hiányában ezáltal a városunkban a rend, béke és vagyon biztosításának felbomlása szinte könnyen fellelhető. Ezen elősorolt okok tekintetéből bátorkodom tisztelt Min[iszter]elnök Urat megkérni, méltóztatna ezen a n[emzet]őrségnél már igen berögzött szolgálatbéli túlzó hanyagság orvoslására, főképp az őrségi szolgálatot tekintve oly szigorú sza­bályokat életbe léptetni, melyek felhasználásával a n[emzet]örség által hazánknak célszerű szolgálatot eszközölve, tiszti hivatásomnak tökéletesen megfelelhessek, [és] becsületem s tiszta hazafiúi érzelmem legkisebb csorbulás[t] se szenvedjen. Szász János főparancsnok s. k. i. Rendelem e jelentésre előszörre névsor szerint jelentessék ki a szolgálatot tévő mind. Másodszorra: ki meg nem jelen[ik] a kijelölt órában, vagy engedelem nélkül távozik, a büntetés maximumával büntettessék, és mint fogoly kísértessék az enge­detlen fogságba. Az engedetlen és lázító hadi törvényszék elejbe állíttassák, ne csak rendelet adassék, de példa is. Budapest, 1949. július 3-án. belügyminiszter] Szemere. Schweidel táb[ornok] 482 úr rendelete következtében meghagyom a n[emzet]ör­ség lovas osztálya parancsnokának, hogy f. h. 5-től 24 legényből álló [őrség] a tü­zérségi szolgálatra mindennap rendesen kiállíttass ék, kik a múlt évi őrtanyákat és lóistállókat, [a] Károly-laktanyát elfoglalhatják. F. h. 5-én reggel 10 órára Tanács János V. z[ászlóalj] 5. szá[za]d őrmestere a főparancsnokságnál személyesen beje­lenteni felszólíttatik. F. h. júl[ius] 5[-én] a III. zászl[óalj] adja a szolgálatot, a naptartás[t] által veendi Zitterbart Mátyás, lovas osztály parancsnoka. !1 A június 30-i kormányközlemény hatására megindult a lakosság elvándorlása a vá­rosból. Legtöbbjük úti célja a kormány székhelyéül kijelölt Szeged városa. Spira, 1998. 618. p. 12 Schweidel József honvéd tábornok. 1848. szeptemberében részt vesz a Jellacic elleni harcokban; október 16.: ezredes, november 1.: tábornok. 1849 májusától Pest hadpa­rancsnoka. Júliustól Szegeden, majd Aradon van, a kormány mindenkori székhely­ének parancsnoka. Aradi vértanú. Bona. 1987. 290-291. p. 265

Next

/
Thumbnails
Contents