Dokumentumok Újpest történetéhez 1840-1949 - Budapest Törtenetének Forrásai. Kerületek, városrészek: Újpest (Budapest, 2001)

DOKUMENTUMOK

testi fejlődést hátrányosan befolyásoló mesterséges táplálás és hiányos gondozás folytán a csecsemőhalálozás emelkedik. Elengedhetetlenül szükséges ezért, hogy a gyárak és ipartelepek bölcsődét és napközi otthont létesítsenek, hogy az ott foglalkoztatott anyák csecsemőiket és kis­dedeiket magukkal vihessék munkahelyükre, s azokat a csecsemővédelmi intéz­ményben elhelyezhessék és ezáltal a természetes táplálás lehetőségét, továbbá a megfelelő felügyeletet és gondozást a munkaidő alatt is biztosítsák. Ezekre az elsőrendű fontosságú nemzetvédelmi érdekekre figyelemmel a válla­lat igazgatóságát több ízben hívtam fel bölcsőde és napközi otthon létesítésére, az Igazgatóság azonban felhívásom elől minden alkalommal elzárkózott, jó lehet be­jelentése szerint a vállalat újpesti ipartelepén 3294 munkásnő nyer alkalmazást. Tekintettel arra, hogy ilyen körülmények között a bölcsőde és napközi otthon létrehozása és fenntartása halaszthatatlanul szükséges, az idézett belügyminiszteri rendelet értelmében a rendelkező rész szerint kellett határoznom. Ez a véghatározat az Egyesült Izzólámpa és Villamossági R. T. Igazgatósága részre (Újpest Váci út 77. sz.) szabályszerűen kézbesítendő azzal, hogy ellene a kézbesítés napját követő 15 napon belül Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm. alispánjához címzett és hatóságomnál benyújtandó fellebbezésnek van helye. Újpest, 1944. évi április hó 1. Hess Pál polgármester BFL V. 675. b. Újpest város iratai. Közigazgatási iratok. 6706/1944. - Gépelt tisztázat sk. aláírással. 298

Next

/
Thumbnails
Contents