Dokumentumok Újpest történetéhez 1840-1949 - Budapest Törtenetének Forrásai. Kerületek, városrészek: Újpest (Budapest, 2001)

DOKUMENTUMOK

Mindezeket egybevetve oly értelmi, kereskedelmi és ipari előfeltételü Újpest r. t. város, hogy annak önálló működéséhez kívánt mindennemű feltételek fennfo­rognak. Újpest r. t. város ezen rangemelésének kérésével nem tüntetni kívánunk a vár­megye ellen, azonban a vármegyénél összpontosult vidéki érdekek merőben ellen­tétesek Újpest város viszonyaival, és a vármegyére nézve is könnyebbséget jelent, ha a városi életnek mindinkább bonyolultabbá váló adminisztrációjának felülvizs­gálata reá nézve feladat nem lesz. Miután, mint fentebb előadtuk, nem fenyegeti a megalakítandó törvényhatósá­got a szélső irányok érvényesülése, és miután a fennálló szellemi, anyagi és erköl­csi erők, az önállósághoz szükséges anyagi, erkölcsi és szellemi erőket egyesítik, és egyben a polgári elem eddig hiányzó megszervezését szolgálja ezen alakulás, és viszont a régi szervezetben megmaradás teljesen balra forduló többségű és nívójá­ban alacsonyabb képviselőtestület mellett a város fejlődését kellőképpen nem biz­tosítaná, hisszük, hogy indokoltan kérjük Méltóságodtól Újpest r. t. városnak tör­vényhatósági joggal való felruházása tárgyában fent előadott vázlatos adatok alap­ján előterjesztett kérelmünk érdekében ezen cél elérése végett a nagyméltóságú belügyminiszter úrhoz előterjesztést tenni. Megoldható volna-e a kérdés más formában? A tervezett reformok mellett Újpest r. t. város fejlődése biztosítva van ugyan, azonban nyílt kérdés marad a pestkörnyéki választókerületben lévő városoknak és községeknek fejlődése tekintetében hasonlóan kívánatos reformok kérdése. A Budapest körül elhelyezkedő városok és községekben ugyanazokat a körül­ményeket látjuk, mint amelyeket fentebb említettünk, és miután ezen községek la­kossága anyagilag gyengébb, az intelligenciája kisebb számú: még nagyobb aka­dályok merülnek az érvényben lévő községi törvény hatálya idején a polgárság szervezkedése elé. A polgárság szervezkedésének lehetőségét tehát a most tervezett reform alkal­mával biztosítani lehet azáltal, hogy a Budapestet közvetlenül környező városok és községek területe, vagyis az a terület, amely a pestkörnyéki választókerület, önálló törvényhatósággá alakíttatik Újpest székhellyel. Az alakítandó törvényhatóságnak székhelyéül egyéb város figyelembe nem jö­het, mert a többi városok igen rövid idő előtt még községek voltak, és a községben 255

Next

/
Thumbnails
Contents