Dokumentumok Újpest történetéhez 1840-1949 - Budapest Törtenetének Forrásai. Kerületek, városrészek: Újpest (Budapest, 2001)
DOKUMENTUMOK
BUR-részesedés, 192 Duna-part) elintézése céljából, szorgalmazza a főváros törvényhatósági bizottságánál pártközi bizottság kiküldését, amely bizottság Újpest képviselőtestülete által e célra már korábban választott pártközi bizottsággal karöltve, Újpest város közönsége javára tárgyalja meg az elintézendő függő ügyeket. Újpest, 1926. április 12. Tisztelettel Negyedi Szabó Béla képviselőtestületi tag." A városi tanács nevében az indítvány elfogadását javasolja. N. Szabó Béla indokolja indítványát. Elnöklő polgármester a tárgyalás rendjét zavaró, s többszöri figyelmeztetés után meg nem szünö közbeszólásokra és folytonos zajongasra való tekintettel a közgyűlést felfüggeszti. 5 perc szünet eltelte után elnöklő polgármester a közgyűlést újból megnyitja. I93 N. Szabó Béla folytatja indítványának indoklását. Dr. Simay Ernő 194 az indítvány elfogadását ellenzi. Tihanyi Kálmán 195 az indítványt elfogadásra ajánlja. 192 BURV (Budapest - Újpest - Rákospalotai Villamos Közúti Vasút): 1896-ban nyílt meg. Fővárosi végállomása kezdetben a Lehel tér, majd a Nyugati pályaudvar volt. Fő vonala a Lehel utcán át Angyalföld vasútállomásig, innen az István út - Árpád út vonalán haladva Rákospalotára vezetett, másik vonala Újpesten a Baross utcán. A húszas években már a BSZKRT leányvállalataként működött. 1949-ben szűnt meg. 1894-ben megkötött koncessziós szerződése alapján az 5. üzemévtöl kezdve a fővárost és Újpestet is százalékos részesedés illette meg a jegybevételből. 193 Az Újpesti Napló tudósítása szerint akkor tört ki a vihar, amikor Negyedi Szabó, indoklását előadva, célzást tett a budapesti városházán uralkodó „hírhedt Sipőczrendszerre" (Sipőcz Jenő Budapestnek a Keresztény Községi Párthoz közel álló polgármestere). „Erre éktelen lárma tört ki, a kereszténypártiak öklüket és padot verve rohantak Negyedi Szabó felé, aki rendületlenül állott a helyén, és tettlegességre csak azért nem került sor, mert néhány higgadtabb képviselő a heveskedők elé állt ... Dr. Simay Ernő megszégyenítőnek tartja ezt a polgármesterre nézve, hiszen van nekünk gerinces polgármesterünk - mondotta -, aki elintézi ezeket az ügyeket. A végén mégis egyhangúlag elfogadták Negyedi indítványát, miközben a jobboldal elhagyta a termet." Újpesti Napló, 1926. április 17. 3. p. 194 Simay Ernő (1888- ?) ügyvéd, az Újpesti Ipartestület ügyésze. 1922-ben választották először képviselővé, a Keresztény Községi Párt listáján. Utóbb az Egységes Párthoz csatlakozott, annak újpesti elnöke lett. 195 Tihanyi Kálmán (1884-1944) vendéglős, kesztyűsmester, a Függetlenségi (Kossuth) Párt újpesti elnöke. 244